Lesz egy másik sor is

Tegnap előtt este (kedden) szerettem volna beszélni B-vel arról, hogy hogy vagyunk és mit gondolunk és mit érzünk és mi lesz és és és, de valahogy nem tudtam honnan kezdjem. Jó lett volna beszélgetni, mert nagyon cudarul voltam már lelkileg. Szerettem volna az örökbefogadásról is beszélni, de annak a mondatnak sem találtam az elejét. Másnap, szerda reggel Babszi írt nekem, és pont az örökbefogadásról, így kicsit összeszedtem a gondolataim, félelmeim ezzel kapcsolatban és leírtam neki. Leírtam, hogy félek saját magamtól, félek, hogy azt fogom érezni, hogy nem a miénk és nem akarok magunknak hazudni, valamint 41 éves leszek, mire a sorban előre kerülhetünk és nem tudom, hogy akkor akarom-e majd.
Hogy mindezt leírtam, kicsit összeszedettebbnek gondoltam magam és este egyszer csak kiböktem azt a nehéznek tűnő mondatot, hogy "Beszélnünk kellene". A konyhában voltunk, én ültem a pultnál, B. a hűtőben matatott és én ezt a pillanatot ragadtam meg :) Idilli, nem? :) Mondtam neki, hogy az örökbefogadásról sem ártana szót ejtenünk, mire azt mondta, hogy pont aznap reggel jutott eszébe, hogy beszéljünk róla. Szóval ilyen nagy egyetértésben kezdtünk neki. Nem volt egyszerű és rövid beszélgetés, de B. is végre mert beszélni mindenféle érzéséről, mert megértette, hogy így nekem is könnyebb, hogy nem kell feltételeznem vajon mire is gondol, vagy mit is érez pontosan. Egyszer könnybe lábadtak a szemei, ami nagyon megviselt, de tisztán éreztem mennyire őszinte és ez megható volt. Mire átrágtunk és megbeszéltünk mindent, már nem féltem annyira magamtól, már nem féltem az érzéseimtől, ismét megerősítettük egymást, illetve ő engem jobban. Ő nem fél ennyire és neki nincsenek ilyen fura érzései mint nekem, de engem megért és azt is, hogy ez egy nőnek talán nehezebb.
Úgy döntöttünk, beállunk egy másik sor végére is és nem baj, ha 4 évig menetelünk majd előre.
Annyi minden történhet addig és majd azután is. Lesz időnk mindent átgondolni és felelősségünk teljes tudatában, őszintén dönteni.