Hol a régi kerékvágás?

Nem vagyok valami jól. Hiába magyarázom magamnak, hogy hát nem vagyunk egyformák mi nők, és ők, a pasik, tehát nem is gondolkodnak úgy és nem is éreznek úgy mint mi, szóval ne akadjak ki azon, hogy lombik óta még nem úgy vagyunk, mint azt én gondoltam. Ez a lombik a lelkemen kívül a kilóimat is megviselte, B. kilóival nincs gond, de a lelkével lehet. Mondtam B-nek,  hogy milyen kövér lettem. Mi volt a válasz? Mozogjak, meg fogyózzak, ha gondolom, meg persze szerinte nem is vagyok kövér. Köszi. Mindezek mellett nagyon jól esett volna, ha érezteti velem, hogy azért még akar engem, de nem érezteti. Tegnap rákérdeztem, hogy lesz-e olyan, hogy mi együtt, erre azt volt a válasz, hogy tudja, hogy elhanyagolt mostanában és ez a helyzet az ő hibája, de aztán ezzel ez a beszélgetés lezárult és nem történt más, mint hogy elaludtunk. Sulija van, sok a meló, otthon is sok minden van a kertben, merthogy eljött a tavasz és fát ültetünk és veteményest ásunk (nagyobb munka rá hárul) és még mit tudom én milyen magyarázatot találnék, találtam eddig, de már nem akarom magamnak megmagyarázni és megérteni sem akarom. Most jobban vágyom arra, hogy ha már anya nem lehettem, akkor legalább nőnek érezzem magam, vagy valami hasonló, de ez a helyzet most nem sokat segít. Ölelget és puszilgat (ruhában), szóval ott van velem és nekem, de valahogy ez most kevés. Lehet, hogy önző vagyok, de most ez akkor is kevés.
Ma már tudom, hogy változás lesz (vagy nem, mert későn ér haza a suliból), de ez így kicsit erőltetett nekem, mert ez azért lesz, mert szóvá tettem. Nem akarok én elégedetlenkedni, de jobb lett volna, ha magától áll helyre minden.
Sebaj, majd csak lesz valahogy!