Felnőtt fejjel gyereknek lenni

Örülnék, ha a cím vidám bolondozásról szólna, de nem így lesz!
Tegnap nagyon csúnyán felhúztam magam azon, amit anyukám mondott a telefonban, illetve azon, ahogy viselkedett. Először csak úgy éreztem simán megsértődött, mert nem terveztük, hogy lemegyünk hozzájuk, illetve rákérdezett, hogy nincs-e kedvünk menni, én meg mondtam, hogy most nincs, aztán nagyon hamar rövidre zárta a beszélgetést és letette. Visszahívtam később, mert bántott a dolog és kérdeztem, hogy nincs-e kedvük nekik feljönni? Mondta, hogy szombaton vendégségbe mennek, de vasárnap jön egy külföldi rokon, azért kéne lemennünk! Később persze kiderült, hogy azért volt velem olyan amilyen, mert igaziból apuval nincs megbékélve, de neki nem mondja, vele nem veszekszik, viszont nagyon megbántódott és én vagyok a sor végén, akinek meg oda lehet mondani. Persze mikor erre rákérdeztem, tagadta! Nem akarom  nagyon ragozni, de úgy volt, hogy kitalált valamit, apu nem támogatta. Gondolta, hogy majd én 160km távolságból besegítek, de nem tudok és egyébként értelme sem lenne utaznunk 2-2 órát, hogy vasárnap együtt legyek egy rokonnal, akit 1x láttam életemben, max 1 órát marad és nem beszél magyarul, én meg annyira jól nem beszélek angolul, viszont hoz magával tolmácsot! Mindegy, szóval így nekem elmondta, hogy szeretett volna a családjára támaszkodni, de nem tud és ez neki rosszul esik és nem baj, mert majd megoldja egyedül mert eddig is egyedül megoldott mindent stb. stb. stb.
~Még jó, hogy sosem segítettem és sosem támogattam semmiben!~
Nem igazán értem, hogy miért kell ebből a semmiségből ekkora műsort csinálni, valószínűleg más baja van, nem is igazán ez, de hogy miért én kapom meg a magamét, amikor nem is velem van baja?????? Én nagyon lelkis vagyok és ettől totál kiakadtam. Miért kell lelkiismeret furdalást csinálnia? Alig tudtam aludni az éjjel!
Remélem megbékél. aztán majd hív.

Kipipálva

Úgy döntöttem (talán szerda volt, vagy csütörtök), hogy felhívom azt a telefonszámot, amit a kineziológustól kaptam, mondván "már csak ő segíthet" és szerettem volna ennek a feladatnak is eleget tenni. Tudom, nagyon hülyén hangzik, de valahogy úgy éreztem, hogy ezt is meg kell tenni. Semmiféle elvárásom nem volt, nem is foglalkoztam azzal, mi lesz, ha ő is azt mondja, hogy nem úgy néz ki, hogy lesz gyerek.
Nagyon szimpi volt a hölgy a telefonban, kérdezte, hogy mit szeretnék, mondtam, hogy kisbabát :) Ő megmondta előre, hogy míg nem tudja pontosan mi a helyzet (én nem vázoltam mit mondott a kineziológus) nem tud árat sem mondani, azért vigyek pénzt, aztán majd meglátjuk. Jelezte azt is, hogy általában 1 alkalom elég szokott lenni, de majd ezt is pontosítjuk. Kérte, hogy vigyek B-ről képet. Péntekre kaptam is időpontot, 17:00. Először úgy volt, hogy B. jön velem, aztán a megfázására hivatkozva inkább marad volna otthon, de mikor rákérdeztem pénteken, hogy akkor tuti nem jön-e, megszánt és jött :) Mondtam a hölgynek, hogy hoztam fényképet is, de élőben is itt van a párom. Azt mondta, hogy neki csak a fénykép kell, így B. hiába jött, de azért nekem nagyon jó volt, hogy jött és ő sem haragudott a végén, mert hazafelé a lehető leghamarabb meg tudtunk mindent beszélni.
Az egész ottlét (kb. 1 óra), nagyon jó hangulatban telt. Bármit mondott, vagy kérdezett, nem tűnt veszedelmesnek vagy félelmetesnek. Döbbenet volt, de ennek a hölgynek is az volt az első mondata, hogy a kettőnk kapcsolatát helyre kéne rázni (amin mi a kineziológus óta is dolgozunk és jelentem jobban érezzük magunkat), illetve azt mondta, hogy most már nagyon kellene egy gyerek, mert más gondunk nincs is egymással :) Közben jelentőségteljesen felhúzta a szemöldökét, hogy na mit szólok!? Mondtam, hogy tisztában vagyunk vele és mosolyogtam. Megnézte ő is, neki is az jött ki, hogy semmi szervi bajunk, még csak összeférhetetlenség sincs és bárhogy is csűrte-csavarta, azt látta, hogy nekünk igen is lehet gyerekünk. Azt jelezte, hogy van egy kis víz visszatartásom, ami nem tesz jót, így egyek sok dinnyét, sóskát, spenótot. Még ekkor sem mondtam, mit mondott a kineziológus! A hölgy (talán nevezhetnénk boszorkánynak?) azt mondta, hogy tele vagyok félelemmel és azon kezdett el dolgozni, hogy minden gáttól megszabadítson. Kedvesen kérdezte, hogy miért félek, hiszen sem a terhességtől, sem a szüléstől, sem a gyerektől nem kell félnem, minden sima ügy lesz :) Higgyem el, hogy jó anya leszek stb., közben köveket, ásványokat és valamiféle érmét használt, amik, hol a fejemen, hol a hátamon, hol a kezemben kötöttek ki, miközben ő, a hátam mögött állt. Fél éven belüli fogantatást kértünk, jelezvén, hogy mindegy, hogy fiú vagy lány baba érkezik. El kellett képzelnem azt a boldogságot, amit egy gyerek nyújthat, ekkor kicsit azért elérzékenyültem, de nagyon érdekes érzés volt, mert úgy éreztem, mintha jobb oldalról egy barna hajú kislány mellém állt volna. Bal oldalról egy kisfiú képét láttam, de ő halványabb volt. Nem golyóztam be :) csak vizuális vagyok és annyira elképzeltem, hogy talán meg is jelent. Volt, hogy ki kellett mondanom dolgokat, volt, hogy gondolnom kellett dolgokra, amikre azóta is szívesen gondolok, mint pl.: elfogadom, befogadom, megszülöm és felnevelem B. gyermekét :) Egy gyerkőcről beszélt végig. Furdalt a kíváncsiság, ezért csak szóba hoztam, hogy a kineziológus nem látott lelket sem, szóval akkor hogy lesz babánk. Erre totál nyugisan közölte, hogy azt most ő sem lát, de ez nem jelent semmit, ez csak annyit jelent, hogy nem vagyok most fogamzóképes, de ne aggódjak, mindenen javítunk. Mikor jeleztem neki, hogy év végén várhatóan lombikunk lesz, azt mondta, ha addig spontán nem jön össze, akkor lombik előtt 6 héttel vissza kell menni és rásegít. Valami olyasmit mondott, hogy "turkálunk" egy lelket :) és ha ő hívja, köti hozzám, az nem is lesz olyan rossz, mert nyugodtabb lesz a gyerek. Nomármost, ha megszületik gyermekünk és nem lesz nyugodt baba, azt hiszem babástól fogjuk meglátogatni a boszit, hogy lássa hová is jutottunk :)
Mondta, hogy általában ott szoktak ikrek jönni, ahol karmikus az ügy, ezzel innentől nem is foglalkoztam, nekünk elsőre az 1 is tökéletesen megfelel. Összességében jó érzéssel jöttem el. B. mondta, hogy most legalább nem csak rosszakat mondtak, de mondtam neki, hogy szerintem nem mindig az az igaz, amit hallani akarunk, viszont természetesen engem is feltöltött kicsit és gyakorolni fogom az ott hallottakat. Aztán még péntek este elkezdtem olvasni egy könyvet, amit szombat estére be is fejezetem. Nevettem is, gondolkodtam is, mérlegeltem is közben.
Omyno
Ajánlom! :)

Eredmények

Háááát, ha osztályoznának diétázásból, akkor én megbuktam volna. Most nem lebegtethetném a bizimet, kérvén az ajándék biciklit :) Én ugyan odafigyelek arra, hogy mit eszem, de nem tudok ellenállni a fagyinak, sütinek és a pudingnak, valamint az esti tökmagozásnak. Igaz ami igaz, sosem voltam egy önsanyargató típus. Akkor eszem fagyit, amikor alkalom adódik rá, pl. tegnap rögtön ebéd után egy "mekis". Igaz, hogy epres volt, szóval gyümölcsös, na de azért ez mégsem lehet mentség. Igaziból nem is keresek mentséget :) Nem tudok szigorúan diétázni. Ez tény! Nemrég a mérlegem ismét 59-et mutatott.
DE!
Kezembe akadt egy régi ruhám, ami eléggé testhez simuló, én meg hirtelen ötlettől és a hőségtől vezérelve felvettem. Mindenki dicsért, hogy milyen jól nézek ki, így megmondom őszintén, hogy nem is zavar az a + x kg
Úgy látom, hogy az úszás kellőképpen formál engem :)
Volt egy kósza ötletem, és megemlítettem a férjemnek, hogy elmegyek a Balatoni öbölátúszásra és nagy lelkesedéssel támogat is :) Azt azért tudni kell, hogy ő minden felkészülés nélkül átúszta a Balcsit, szóval könnyen dumál, nekem azért a kisebb távval kapcsolatban is vannak fenntartásaim :)
A mai úszás alkalmával próbáltam többet úszni, mint szoktam. Le is úsztam a fél öböl távolságot. Nem is volt megterhelő, de megálltam menet közben, mert rohadt unalmassá vált. Egy ideig lekötött a nézelődés a víz alatt (nem vagyok perverz, de azért vannak vicces figurák), aztán meguntam azt is. Mi a fenét fogok csinálni a Balcsiban? Ott még csak a víz alatt sem látni semmit! Létezik vízálló mp3, vagy valami? Legalább rádiót hallgathatnék....vihetnék magammal műanyag halacskákat....vagy vízipisztolyt, amivel szórakoztatom magam :)

Na jó reggelt kívánok

Szóval akkor hogy is van ez? Márciusban volt 7 nyüves éve, hogy eldöntöttük babát szeretnénk. B. akkor úgy vélte, hogy ez ripsz-ropsz menni fog. Akkor attól voltam besz@rva, hogy össze is jön, most meg (ahogy az a nagykönyvben meg van írva), attól, hogy egyáltalán nem lesz. Nos, úgy látszik becsúsztam egy olyan gödörbe, ahol kutya sötét van és nincsenek válaszok. Ezt a gödröt pedig én ástam, mintha kötelező lett volna, viszont, ha jól látom, van létra! Ez a létra eddig is itt volt, de ebben a rohadt sötétben nem láttam! Úgy néz ki, hogy még időben vágott fejbe ez a létra! Addig-addig kóvályogtam, míg csak sikerült fejbe kólintani magam. Hát hiába írtam le, mondtam ki százszor, hogy társat választottam egy életre, nem pedig leendő gyermekeim apját? Szeretem. Akárhogy is alakul. Azt mondom, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, aztán lépjünk hátra pár lépést (gödörre vigyázzunk!) nézzük meg mit csináltunk. Úgy gondolom elégedett leszek azzal, amit majd látok. Az lesz a legfontosabb, hogy nem egyedül fogok ott állni és tudni fogom, hogy ő is megtette amit lehet. Talán csak a mámor beszél belőlem, de ma úgy "estünk" egymásnak, mint nagyon régen. Ok, akkor csak egy kielégített nő beszél belőlem, de már nagyon elegem lett magamból és köszi szépen, de így jobban tetszem magamnak! Remélem marad most heg, vagy púp a létra miatt a homlokomon, ha mégis újra ásnám a gödröm, akkor legyen valami, ami emlékeztetni fog, hogy merre van az előre! Hát nem a Lenini úton :)

Pofon

A vasárnapi keresztelő szépen lezajlott (igaz, hogy 4 órát aludtunk csak, mert "elraboltak" minket Bfüredre bulizni :D ), az én keresztfiamnak egy hangja sem volt :) de a másik 2 gyerek kellőképpen betöltötte hangjával a templomot. Hazafelé az én keresztem cipeltette magát, én vállaltam, aztán majd leszakadt a karom, totál izomlázat csinált :)
Hétfőn reggel, az örökbebaba miatt pszichológushoz mentünk, a hölgy kicsit késett, majd nem túl sokat kérdezett és jött a 300 kérdéses teszt. A kérdezősködés után annyit mondott, hogy azt fogja írni, hogy alkalmasak vagyunk. A teszt kiértékelése után csak akkor telefonál, ha gáz van, de nem szokott az lenni. Volt olyan kérdés, amit többször elolvastam, mert nem is értettem :), sőt volt, hogy elcsúsztunk egy sorral, szóval érdekesen nézett ki B. tesztje, mert nem találtak csak 1 kérdéssort, így abból dolgoztunk ketten, de túljutottunk azon is. Nem is tartott 2 órán keresztül. Délután kineziológushoz mentem. Izgultam, vártam a megerősítést, hogy jön majd az a baba, csak ezt-azt helyre kell tenni. Nem kaptam megerősítést. Sőt. Azzal kezdte a hölgy, hogy nem lát gyereket, sőt lelket sem és hogy sajnos nem a saját utunkon vagyunk. Azt mondta, hogy felőröltük magunkat, aztán meg egymást és ilyen állapotban nem lesz baba. Itt már potyogtak a könnyeim. Mondta, hogy ő nem fog tudni segíteni (legalább korrekt volt), ajánlott valaki mást, aki majd megpróbál hozzám kötni egy lelket. Na szépen vagyunk. Engem nem akar senki, úgy kell hozzám kötni. Kicsit még sírdogáltam, aztán beszélgettünk a jelenlegi párkapcsolati helyzetről. Nagyon sok dologban igaza volt, mert valójában a baba dolgon kívül minden ok, mi meg kellőképpen "tönkretettük" magunkat, majd egymást, a témával kapcsolatban. Meséltem neki, hogy B. épp a múlt héten fakadt sírva e miatt. Mondta a kineziológus, hogy sajnos nagyon sok idő telt el és nagyon sok dolog halmozódott fel. Azt is mondta még, hogy van egy utolsó hajó, az pedig a másik hölgy, akihez küldött. Segített megnyugodni, kezelt is ezzel-azzal, megpróbáltam megérteni, hogy se magamat, se a páromat nem hibáztathatom, most már egy feladatunk van csak, visszatérni a saját utunkra, ugyanis nem sorsszerű ami történik velünk, egyszerűen letértünk az útról és oda vissza kell találni. Nem lesz egyszerű, az biztos, de meg fogjuk próbálni. Még az is lehet, hogy a kineziológus segítségével, ezt még nem tudom. B. kérdezte, hogy mi volt, én elmondtam neki. Nem nagyon örült. Azt kérdezte, hogy jót nem is mondott? Mondtam neki, hogy nem mindig hallhatjuk azt, amit hallani akarunk! Tegnap még magam alatt voltam, aztán valahogy mégis oda jutottam, hogy én érzem, hogy lesz baba :) Ajánlott nekem egy könyvet és egy szert amit olvasnom és használnom kellene.
Most először csapta valaki az arcomba, hogy nincs esély.
Kicsit még félek, de úgy döntöttem nem hagyom magam.
Meg fogjuk találni a helyes utat.
Mert mi mindig mindent meg tudunk oldani ketten.
Hiszek a szeretet erejében, hiszek a férjemben és abban, hogy lesz valaki, aki minket választ.
Úgy látszik, úgy is ki lehet zökkenni, hogy észre sem vesszük milyen messze kerültünk a helyes ösvényről.
Annyit kért a kineziológus, hogy ne tűnjek el, hívjam fel, ha elmentem a másik hölgyhöz, de azt is mondta, ha mégsem jönne össze a baba, akkor segít elengedni és elfogadni azt a helyzetet.
Nem történhet meg, hogy ezért menjek hozzá újra!!!
Nevezhetjük ezt most tagadásnak, de nem érdekel.
Nem adhatom még fel, hiszen "Kovács lány vagyok"  IGAZ?
Kovácsolok magamnak erős akaratot és kitartást, hitet és önbizalmat, hogy mindezt helyrehozzuk!
"Győzni soha sem egyszerű, de megpróbálni azért érdemes"

Ez vagyok én

Még az örökbefogadási határozat nincs is a kezünkben, mert az még 3-4 hónap, még csak tegnap voltunk először a TEGYESZ-nél, de én már a civil szervezetek weboldalait bújom és sikersztorikat olvasok. Minden bejegyzést megkönnyeztem, felszisszentem, mikor azt olvastam, hogy menet közben meggondolta magát a szülő anya, de örömmel olvastam végig a történeteket mert nagy öröm és boldogság a sztorik vége :)

Apa kezdőőőődik!

Tegnap megvolt az első vizit a TEGYESZ-nél. Egy-két papírt kitöltöttek, aláírtunk, beszélgettünk. Megkaptuk azt a papírt is, amin x-elni kell, hogy milyen betegségeket tudunk, vagy bővebb tájékoztatás után fogunk, esetleg totál kizáró oknak tekintünk és nem fogunk elfogadni, leendő örökbebabánknál. B. vigyorgott, hogy a lúdtalp jöhet, mert akkor az apjára fog hasonlítani :) Hétfőn máris találkozunk a pszichológussal és beszélgetünk, tesztet töltünk kb. 2 órán keresztül. Telefonáltam a háziorvosnak, hogy fog kapni egy levelet, legyen szíves kitölteni és visszapostázni a TEGYESZ-nek. Azt mondta, ígéri, hogy  kellő komolysággal fogja kezelni. Jó pofa egy manus :)
Szóval elkezdődött. Hullámokban tör rám a felismerés, hogy tényleg család leszünk egyszer. Van mikor nagy lendületet kapok, aztán van úgy is, hogy tartok tőle, hogy nem fogok tudni megfelelni. Nagyon fog hiányozni az a 9 hónap, amíg egy "normális" anya felkészül. Ok, mondhatnánk, hogy nekem van erre 3-4 évem, de azt mindannyian tudjuk, hogy ez nem ugyan az!

Nem elég még így is ami van?

Ma reggel épp azon gondolkodtam, hogy miért éppen velünk szembe jött létre egy óvoda? Igaz, hogy már pár éve működik, de nekem csak ma reggel szúrt szemet, hogy minden reggel láthatom, ahogy anyukák, apukák hozzák a csöppségeket. Évről-évre ugyan olyan korú gyerekek járnak oda, szóval számomra még csak fel sem nőnek. Nekem most már mindig azt kell néznem, hogy másnak milyen jó?
Ma Nyulacskánál olvasott cikk is felháborított. Büntet majd a kormány, ha nincs gyerekem, mert nem lesz jó nyugdíjam! Hát már semmi nem elég? Milliókat költünk arra, hogy legyen gyerek, ezek meg odafent kitalálják, hogy mivel nincs gyerekünk, nekünk milyen jó, mert nem is kell rá költeni! Miről beszélnek ezek?
Különben is vasárnaptól keresztanya leszek :) szóval költök gyerekre!
Tegnap találkoztam a neten egy könyvvel, aminek elolvasása és az olvasottak betartása (+ gondolom szex) segítségével, pikk-pakk terhes leszek. Kb.10 e Ft. a könyv postaköltséggel! Elöljáróban annyit írnak, hogy megtudom mit egyek vagy épp ne egyek, és amit nagyon imádok, hogy AKÁR 8 hét alatt terhes lehetek! Ok, de lehet az is, hogy ronggyá fogom olvasni a könyvet és +3 év után is ugyan itt fogok tartani? Mert az AKÁR, azt bármit is jelenthet! Miért érzem, hogy már megint a nyomorultakon akar valaki keresni? Borzasztó, de már nyomorultnak érzem magam. Olvastam a könyv elolvasói által közzétett sok-sok pozitív történetet, de egy negatívat sem, ami nem biztos, hogy azt jelenti, mindenkinek segített!!!!!!!
Ha azt veszem, az eddig elköltött milliók mellé, már talán nem oszt, nem szoroz még 10 e, de ha ez sem segít, akkor a hülyék gyülekezetét szaporítanám csak. Ebben a hónapban már nem fér bele a könyv, de még lehet, hogy lesz egy még nyomorultabb pillanatom, amikor úgy fogom gondolni, hogy tényleg egy könyv fogja megoldani a problémát :( 
A gyerek problémát azonban csak egy gyerek oldaná meg!
Eddig nem volt gondom, ha elmeséltem miket tettünk meg eddig baba ügyben, de most közröhej tárgyának érzem magam. Vietnámi cérna, kézrátételes gyógyítás, talpmasszázs, hormon injekciók, gyógyszerek, ezer féle gyógytea és egyéb szir-szar...Jövőhét hétfő - kineziológus. Most őszintén...minek?
Már nem emlékszem, hogy írtam-e, de az unokahúgomnak van egy ismerőse, aki összeállított egy csomagot (nem tudom kitől és honnan) azokból a szerekből amit beszedett és miután az orvosok azt mondták, hogy nem fog teherbe esni x beavatkozás után, a szereket beszedve természetesen terhes lett. Mikor megkaptam az infót, egyből mindennek utána néztem, kiszámoltam, hogy mennyibe lenne egy ilyen csomag, majd nem vettem meg belőle semmit! Sajnáljam? Bántsam magam ezért? Komolyan nem tudom mit tehetnék még. Eddig nem gondoltam, hogy ha mindent kipróbálok, akkor hülyének fogom tartani magam és szerencsétlennek, de sajnos mégis idáig jutottam. Elegem van azokból a megjegyzésekből, hogy ne görcsöljek, meg ha feladom akkor majd összejön. Nemrég jött valaki azzal, hogy az örökbefogadás után spontán jött rögtök a következő. F@sza, akkor még van jó pár évem. Holnap megyünk az első konzultációra örökbebaba ügyben. Néha azt gondolom ezt is azért csináljuk, hogy kipipálhassuk az EZT IS MEGTETTEM BABA ÜGYBEN listáról. Gondolhatnám úgy is, hogy legalább úgy lesz gyerekünk, hogy örökbe fogadunk, de ez jelenleg mégsem dob fel. Nem visz előre semmi. Még azt is mondanám, hogy csak ülök és várom a csodát, hiába vagyunk túl annyi mindenen. Ez az annyi minden mégis hiábavalónak látszik. Semminek. Azt hiszem csinálnom kellene egy filmet, "A semmi 7 éve" címmel. Főszerepben én, aki 7 év alatt megtett mindent és megtett annyi semmit, hogy anya lehessen, de nem lett. Na ez nem egy szokásos Hollywood-i történet.

Szombat esti frász

Már a hét végén kétségbeestem és megfogalmaztam magamban egy bejegyzést szombat délután, azzal a címmel, hogy "Reménytelen diéta", de aztán történt egy sokkal fontosabb dolog, ami elvitte a gondolataim más felé. Először pénteken pánikoltam be a diéta miatt, mert estére egy szülinapra voltunk hivatalosak, ahol halászlé volt házi kenyérrel, valamint sok sali és sült mindenféle, majd túrós süti mézzel. Úgy éreztem, hogy rengeteget ettem, de reggel csak 10 dkg-mal mutatott többet a mérleg. Szombaton pedig nálunk folytatódott ez a szülinap. Igaz itt is sült husik voltak és salik, de volt chips (ettem belőle), citromos sör (ittam belőle), joghurtos torta (szintén ettem), szóval rettegtem, de közben belenyugodtam, hogy én aztán hiába próbáltam diétázni, 3 hét alatt sem ment le igazán 2 kg, most a 2 nap miatt tuti vissza is jött minden, de ma reggel még mindig ugyan ott állt a mérleg, 58,7. Huhh. Megúsztam :)
Mindezek persze eltörpülnek ahhoz képest, amit szombat este átéltem. Most megtapasztalhattam, hogy mi is zajlik az én drágám fejében, megtudtam, hogy olyan mélyen eltemetett feszültség van benne, amit sosem gondoltam volna. Kicsit többet ivott a kelleténél, de jó kedve volt. Megkértem szépen, hogy egy kicsit halkítson a zenén, mert a szomszédok nem biztos, hogy jó néven veszik, hogy nálunk buli van (már megint). Erre először csak annyit mondott, hogy nem érdekli, mert bejelentettük a rendőrségen előre (ugyanis a múltkor kijöttek), még lepecsételt papírt is adtak, szóval neki ne reklamáljon senki. Aztán úgy látszott mégis megértette, mert halkított, de nem sokáig. Elegem lett és bementem mosogatni. Mikor már torzulásig hangosították a zenét kimentem (vállaltam mindennapjaink békéjének érdekében, hogy én leszek a házisárkány) és kicsit erőteljesebben közöltem, hogy itt mindenki szépen hazamegy majd a buli végén, de mi itt lakunk, szóval tegyék már meg, hogy lehalkítják. Ekkor történt, hogy véletlenül B.összetört egy gyertyatartót. Nem számított, nem is szóltam egy szót sem, de előtte meg meglökte az asztalt, ahová kifolyt valami pia, így ismét bementem, de csak egy rongyért. Na itt indult a lavina. Mikor kiértem, ő már épp a zenén hangosított és azt magyarázta, hogy nem érdekli semmi, mert ő úgyis elköltözik. ???????????? Bambán álltam. Szóltak neki, hogy fogja be a száját, mert ott állok mellette. (utólag mesélték, hogy az egyik lánynak azt magyarázta, hogy ő el fog válni) Bementem, mert ezt nem tudtam hová tenni, majd jött utánam, hogy most miért vagyok ilyen?  Kérdeztem, hogy milyen?
Mire ő: Lehalkítottam.
Mire én: Ott álltam melletted az előbb, mikor éppen hangosítottál és közölted, hogy te úgyis elköltözöl.
Ezek után már csak azt kérdezgette, hogy miért vagyok ilyen, én meg csak néztem rá, de nem értettem miről beszél, így ott hagytam a konyhában. G. barátnőm meg elkezdett vele beszélgetni (de kár volt!!!!) G. rohant hozzám, hogy B. sír a konyhában!!!???? Kérdezte, hogy összevesztünk-e és én kiraktam-e B-t a házból? Néztem, mint egy hülye, hogy én csak annyit kértem, halkítsanak a zenén, nem vesztem össze vele és miért kellene neki elköltöznie? G. folytatta: tényleg van időpontotok az örökbefogadás miatt? Mondtam igen. G. kérdezte, hogy mi az a vér a konyhában? Mondtam, hogy B. elvágta a kezét egy üveggel pár órája. Ebből aztán akkora műsor lett, hogy nem is tudtam mi történik. G. mondta, hogy ők lassan mennének, kérdezte, hogy baj-e, mondtam ahogy gondolják, de mire kiment a teraszra, már közölte mindenkivel, hogy hatalmas balhé van és tiszta vér bent minden, szóval azonnal menjen mindenki haza! Úgy éreztem, hogy totál rajtam kívül történik minden és nem is tudok befolyásolni semmit. Kikísértem a vendégeket, B. is jött (legalább is próbált). Én a kapuban álltam és csak annyit láttam, hogy B. sír az egyik haverja vállán és azt mondogatja, hogy ő milyen kevés és egy pár szófoszlányt hallottam arról, hogy nincs gyerekünk. Na ekkor elpityeredtem magam én is. Még sosem láttam B-t sírni és sosem gondoltam volna, hogy valójában ennyire megterhelte ez a gyerek téma és ilyen érzelmeket nyomott el magában. Mindenki nyugtatott, hogy nincs semmi gond, csak sokat ivott, de én éreztem, hogy valami nagyon fura dolog történik. Bekísértem, de a teraszon az én nyakamba borult és sírt. Azt mondogatta, hogy én jobbat érdemelnék, mint ő, hogy ő milyen kevés nekem és hogy nem tud gyereket csinálni, de nem akar engem egyedül hagyni és különben sem szeretem már. Ezeket persze cáfoltam és próbáltam nyugtatni, de nem sok sikerrel jártam. Lassan bekeveredtünk a lakásba, megkértem, hogy üljön le, mert nem bírom megtartani. Leült, eldőlt a kanapén és el is aludt, szinte azonnal. Betakartam, hagytam neki lámpát, mert nem tudtam mikor kel, gondoltam lássa, hogy nem a hálóban van, aztán én még elpakoltam, lefürödtem, olvasgattam, megvártam míg kicsit enyhül a vihar (a nagy dörgésektől nem vagyok nyugodt) aztán elaludtam. Világosodott, mikor éreztem, hogy befekszik mellém az ágyba. Mikor keltünk, azt kérdezte először, hogy miért aludt a nappaliban. Ebből kiderült, hogy valószínűleg nem sok mindenre emlékszik. Meséltem neki, hogy ott aludt el és nem bírtam behozni, de nem mertem szóba hozni a sírást. Ahogy telt az idő és kérdezgetett, csak megkérdeztem, hogy emlékszik-e, hogy sírt. Azt mondta, hogy épp azon gondolkodott, hogy ez most megtörtént-e, mert rémlett valami, de konkrét dolgokra nem emlékszik. A nap folyamán többször próbáltam bátorságot gyűjteni, hogy beszéljünk erről, mert hát mégis csak azt mondják, hogy a gyerek és a részeg, mindig igazat mond, de nagyon nehezen vettem rá magam. Végül is beszéltünk. Azt mondta úgy érzi, kicsit megkönnyebbült a sírástól és valóban úgy érezte, hogy én már nem szeretem igazán. Mondtam neki, hogy azért mert a múltkor problémáztam dolgokon, ráadásul nem is a gyerek téma volt színen, attól még szeretem és sosem hibáztattam azért, mert nincs gyerekünk, aztán csak szorosan öleltük egymást a konyhában. Nem értettem mi történhetett, vagy mi váltotta ki belőle ezt, de aztán eszembe jutott, mikor esküvő előtt (józanon :) ) sírtam ki magamból neki, hogy ne vegyen el, válasszon másik lányt, aki gyereket tud szülni neki. Ez most ugyan ez volt, csak pasi módra.

Kihez mentem én hozzá?

Döbbenetes felfedezést tettem. Most, hogy leírtam ezt a szót, máris újabb felfedezésről tudok beszámolni. Döbbenetes, hogy állandóan ezt a szót használom, döbbenetes. Kolumbus kutya füle hozzám képest :)
Nem igazán értem, mégis min kell ennyit megdöbbennem. Úgy csinálok, mintha ma születtem volna és mindenre rácsodálkoznék, de ami ennél is megdöbbentőbb :) hogy rájöttem, nem ismerem a férjem kézírását. Sosem láttam még tőle kézzel írott sorokat, vagy mondatokat, max a bevásárlócetlin a szavakat egymás alatt. Most megkért, hogy egy kézzel írt dolgot gépeljek be neki. Gépelgetek, gépelgetek, majd egyszer csak belém hasít a felismerés. Meg is álltam és csak néztem magam elé. A mai világban, már szinte kuriózum, ha bármi kézzel van írva. Hová tűntek a levelek, amiket szebbnél-szebb levélpapírra írtunk, vagy a füzetlapok, amiket futtában téptünk ki valahonnan? Mennyire bensőséges is tud lenni, egy ilyen kézzel írott levél! Az én férjem hagyott nekem üzeneteket többször is itt-ott a lakásban cetliken, de a "szeretlek, imádlak, ölellek", sosem formált több soros mondatot. Érdeklődéssel fürkésztem a sorait. Ismerkedtem a betűivel, a vonalvezetésével. Ez mondjuk csak egy sulis anyag volt, így nincs mögötte személyes mondanivaló, de így is volt olyan szó, amit elsőre nem is tudtam kiolvasni, a mondatai alapján lehet mégis felismertem volna, hogy ő írta. Némelyiknek se eleje, se vége :) Még jó, hogy tudom mit akart írni. A tanárai már több dolgozatot láttak, több írott sort olvastak tőle, mint én. Furcsa érzés.
Komolyan elgondolkodtam, hogy miért is nem küldök kézzel írt képeslapokat? Régen szinte kötelező volt nyaralásról vagy ünnepek alkalmával lapot küldeni. Hiányérzetem támadt :) Ennyire ellustultam? A postára menés utálata és az előre gondolkodás hiányának siralmas posványában csücsülök. Hű de drámai :) Hol vannak már fiatalságom szerelmetes levelei...ó de szép volt....ó de hiányzik :):):)


Egyéb iránt a diétás tickerem csal, mert igaziból 58,6kg  vagyok (már több napja) és nem 58, csak számára a tizedesjelen túl nincs élet, másrészről jövőhét vasárnap keresztanyuka leszek, harmadrészt 2012.06.18-án vár a kineziológus :)

A hideg is kirázott

Ma hívott egy barátnőm (szintén babát szeretnének, csak nem sikerül), hogy épp egy kineziológushoz tart (nagyon régen jártam nála én is) és váltottunk pár szót, aztán letette a telefont, mert megérkezett. Nemrég visszahívott, hogy most jött ki a kineziológustól és elmesélte mi történt. Mikor bement megemlítette, hogy most tette le a telefont, egy barátnőjével beszélt. Nem említette konkrétan, hogy kivel, csak hogy egy barátnőjével. A kineziológus pedig rávágta, hogy "tudom, hasonló a problémátok. Náluk is mindkét féllel minden rendben, csak a lánynak a fejében van egy kis gond és ezért nem tudja megtartani a babákat, szóval a beágyazódás így nem sikerül!"

Rémek

Mostanság egy kalap alá veszek dolgokat. Eddig úgy volt, hogy minden stagnál, most meg a mindennek van egy "réme" fázist élem.
A diéta réme:
velem már csak arról lehet beszélni, hogy mit ehetek és azt mikor. Pénteken még azt írtam, hogy 59 kg vagyok, szombat reggel viszont 58-at mutatott az az idióta mérleg. Vasárnap úgy jött ki a lépés, hogy lángost kellett ebédeltem. Valóban kellett, mert nem volt más lehetőség. Egyébként szuper volt, mert nem volt olajos, sőt szinte száraznak volt mondható, de friss. Na nem ragozom :) Szóval rettegésben tart a mérlegem, mert olyan hülye vagyok, hogy minden reggel ráállok!!! Ma 58,7. Ha valaki ilyen a környezetemben akkor azt szoktam mondani, hogy irigylem a problémáját :)
A kapcsolat réme:
én annak a híve vagyok, hogy beszéljünk meg mindent akkor, mikor gondunk van, mert később a fene sem fog emlékezni, hogy miért is kezdett haragudni, de már elegem lett abból, hogy hiába beszélgetünk, nem történik változás, így inkább úgy döntöttem csendben maradok. Ebből viszont az lett, hogy egyszer, később mégis csak kiborult a bili és akkor zúdult minden. Utálom, ha zaklatott vagyok és ideges és kedvetlen. Ez persze most úgy néz ki, hogy csak nekem van gondom B-vel, de ez azért van, mert B-nek mindig minden úgy jó, ahogy van és ettől még rosszabb a helyzet. Elmondtam neki, hogy olyan nincs, hogy szerinte velem sosincs semmi gond, és mikor szóba hozok valamit vele kapcsolatban akkor meg úgy viselkedik mint egy leszidott kisgyerek, aztán igazat ad nekem és elnézést kér, de pár nap elteltével már megint ugyan ott tartunk. Ilyenkor leszegett fejjel ül, önmarcangol, azt mondja, hogy igazam van, vele van a baj, rendbe akarja hozni, nem akarja, hogy nekem rossz legyen stb stb stb, de nem sok változást produkál. Könyörgöm nem vagyok az anyja!!! Elmondtam B-nek, hogy úgy gondolom így nem lehet élni ahogy ő azt teszi. Hiába kérdezem, vagy próbálok segíteni, fogalma sincs, hogy mi baja, de állandóan ideges, mindenről negatív véleménye van, ráadásul rám sincs tekintettel (pedig milyen jó lenne, ha nőnek érezhetném magam mostanság), sőt néha úgy kezel, mintha a haverja lennék akivel jó együtt tölteni az időt és elmondani mi történt aznap, aztán enni, tv-t nézni és ENNYI. Nem szeretnék a megszokás mocsarába süllyedni. Nem vágyom még a szürkénél szürkébb hétköznapokra. Ha már nincs gyerekünk, legalább próbáljuk meg jól érezni magunkat, élni az életet! Azt is mondtam neki, hogy nem gondolom, hogy ilyen helyzetbe, amibe kerültünk, bele kellene vonni egy gyereket, szóval gondolkodjon! Nem akartam megzsarolni, ha nem lesz változás, akkor nem megyek el lombikra, vagy az örökbefogadós konzira, de kicsit úgy hangzott és ettől szomorú lettem. Mikor felvetettem, hogy nekünk talán nem is kellene így gyereket vállalni, egyből rámondta, hogy de igen, mert ő változtatni fog. Vasárnap délután mosolyogtam először rajta, mikor már majdnem kiakadt az akvárium üvegteteje miatt, de hangosan nyugtatta magát, hogy "minden rendben, ezen nem idegesítem fel magam". Az legalább kiderült a részéről, hogy ő úgy látja, az élet fontos dolgaiban igen is egyet értünk és számára ez a fontos, viszont megértette, hogy szerintem mindezek mellett, igen is a hétköznapokban élünk, amiket nem csak túlélni szeretnék, hanem tartalommal megtölteni. Ha nem is minden napot, de a lehető legtöbbet :)
A magam réme:
volt egy olyan elképzelésem, úgy is mondhatnám álmom, hogy leendő gyermekeinkkel nyaralunk a balatoni nyaralóban, szinte úgy, mint amikor én voltam gyerek, de apuéknak el kellett adni a nyaralót. Szinte szíven ütött a gondolat, hogy ez az álom szertefoszlott, s vele együtt a gyerek téma is.

Fentiek mind a hét végén történtek, talán csak besokalltam és ettől akadtam ki, de ez a hét majd szebb dolgokat hoz...

Stagnálások

Ami első sorban stagnál, az a súlyom.
Igaz, a héten láttam a mérlegen 58,6-ot is, de ma reggelre megint 59 volt. Szabályosan úgy éreztem, mintha kinyújtaná rám a nyelvét a mérleg! Úgy is felfoghatnám, hogy ez egy fix 1 kg mínusz, csak hát jó lett volna így 2 hét után fix 58-at látni. Nem vagyok telhetetlen, de azért kicsit mégis. Diétázom, méregetem a szénhidrátot, 5-6x eszem naponta, sokat iszom (vizet), hetente 2x úszni járok, szóval igazán megmozdulhatna valami. Jó lenne egy kis sikerélmény, mielőtt érdeklődésemet vesztem és abbahagyom.

Örökbefogadás témában is állt az ügy, egész tegnapig. Mint már korábban említettem, B-nek nem erénye az ötlet utáni mihamarabb megvalósítás dolog. 3 hete jött haza külföldről és talán emlékszünk, hogy az örökbefogadás témában neki kellett volna telefonálnia és azt mondta, hogy ő arra gondolt, majd ha hazajön, akkor telefonál. Én nem szóltam, csak vártam. Tegnap megtörtént a telefon :) Lassú víz...... Jövő héten kedden kell visszaszólnia, hogy nekünk melyik időpont a jó! Szóval 2 hét múlva megyünk az első megbeszélésre.

B. pesszimizmusa mindennel kapcsolatban szintén szilárd lábakon áll. Egyre inkább úgy érzem, hogy kimozdíthatatlan, nem tudom mi baja van, de szerintem ő sem! Volt 2 vizsgája, amitől tartott, de megcsinálta, sikerült neki, így jogosan reméltem, hogy javul a helyzet, de nem igazán javult. Jeleztem neki, hogy ez most már túlmegy az ingerküszöbömön, így estére már kissé javult a helyzet. Remélem innentől már csak felfelé vezet majd az út! +++