Hol is folytassam?

Az úgy volt, hogy egy jó ideig nem tudtam belépni a blogomra, nem tudom miért. Sokat próbálkoztam, aztán feladtam, ebből kifolyólag pedig se írni nem tudtam, se olvasni a többieket. Nemrég eszembe jutott, hogy meg kellene próbálni újra, s láss csodát...sikerült :) A háttér is eltűnt magától és már nem is tudtam visszaállítani, így kicsit változtattam.
Döbbenten láttam, hogy eltelt 1 év, mióta utoljára írtam! 1 év! Az én kicsi fiam pedig mindjárt 2,5 éves lesz. Én még mindig megkönnyezek sok-sok pillanatot, mert hihetetlennek érzem ezt a boldogságot ezzel a kis huncuttal. Igaz, néha komoly nehézségeket okoz az akaratával, a nyafikkal, hisztikkel. Volt/van, hogy tanácstalan voltam/vagyok, de a végén mindig arra jövök rá, hogy mindenre a szeretet a megoldás és a türelem. A türelmet nekem tanulni kell, de már megengedem magamnak, hogy ne legyen lelkiismeret furdalásom, ha valamit nem sikerül elsőre jól megoldani. Mikor kiakadunk mindketten, mikor rosszabb napunk van, akkor van, hogy a "nyugi babzsákra" ültetem. Alap esetben ilyenkor elmondom miért jöttünk és ha megnyugodott, akkor mehetünk is tovább. Ez nekem is jó! Próbáltunk már együtt nagy levegőket venni a nyugalom elérésének érdekében...kisebb-nagyobb sikerrel :) Nagyon bele tudja lovallni magát a sírásba. Sok féle sírása van, így ha úgy hallom, érzem, hogy jól esik neki egy kicsit, akkor hagyom, ott ülök vele, vagy átölelem, de van olyan is, amikor kifejezetten tetszik magának a saját hangja, ilyenkor nem igazán támogatom az őrületet :) A nyugi szobában, a nyugi babzsákon ülve, egy könny nélkül kiabál, ordibál és még azt is megkockáztatom, hogy közben néha-néha belenéz a tükörbe is :)
Amikor én úgy érzem, hogy elértem a tűréshatárom, akkor kijövök a szobából, de ha ő is átbillent már akkor sírva kér, hogy üljek vissza mellé. Visszamegyek, de nem mindig sikerül összedolgozni. Van, hogy ilyenkor még jobban bedurcázik és csapkod, vagy közli, hogy ő biza nem nyugszik meg. Az utóbbi időben elkezdi a sírást valamiért, majd fél perc se telik el és közli vigyorogva, hogy ő befejezte a hisztit :) Rengeteget beszél, énekel, mondókázik, mesét mond.
Tavaly augusztusban "csanás" lett. Hihetetlen gyorsan, hihetetlen rugalmassággal és élvezettel vette az "akadályokat".  Csak én gondoltam, hogy nehéz lesz, csak én hittem, hogy neki mi és hogyan nem lesz jó, ő pedig cáfolta minden aggodalmamat. Az ottalváson is csak én kattogtam, de az óvónők (nem jön számra, hogy gondozók, de ez nem ovi, viszont a gondozókról az állatkert jut eszembe...szóval maradnak óvónők) megnyugtattak és mindig mindenről tájékoztattak. Nem mondom, hogy minden teljesen simán ment, mert akadtak gondok, de az óvónők nagyon segítőkészek a mai napig mindenben. Hálás vagyok és leszek is mindig ezekért az évekért, amiket ott tölt. Olyan törődést, figyelmet és szeretetet kap, amit nem is képzeltem volna. Idén már bevonták az anyáknapi ünnepségbe is. Mi otthon csak sejtettük, hogy lesz valami, mert új mondokák, versek és dalok részleteit mondogatta :) De hol is tartok? Belecsaptam a lecsóba, talán kicsit csapongó leszek. Először külön szobában alhatott rácsos ágyban és ott is maradtak vele, mert gyakran megébredt. Ilyenkor simizték és visszaaludt. Ugyan úgy altatták, mint én otthon, kapott mesét, vagy éneket, kapott puszikat és simizést is. Mára már a többiekkel alszik olyan ágyban, mint a nagyok és mindig talál magának egy nagyobb kislányt, akivel simogattatja a hátát. Nagyon huncut :)
Imádja a gyerektársaságot. Eleinte könnyen haza tudtam hozni, de mostanában nehéz abbahagyni a játékot, így van, hogy fél órát még csücsülök az ovi kertjében a kispadon a többi szülővel :)
Ami nagyon menő még mostanában nála az a harci sebek mutogatása. Itt-ott-amott horzsolások, sebek, tiplik. Képes felhúzni a nadrág szárát is és minden reggel az óvónéninek mondogatni, mutogatni, hogy nézd, nézd :) Olyan mesefigurákról mesél, amiket sosem látott, de a nagyok meséltek neki róla, így teljes természetességgel adja elő a számunkra beazonosíthatatlanokat. Követhetetlennek érzem néha a fejlődést :) A jómultkorjában közölte az apjával, mikor fürdés közben kicsit mertünk pár felnőtt szót váltani egymással, hogy "hé öcsém, figyelj", vagy volt olyan, hogy B-t nevén szólította és nem apának, majd megkérte, hogy "idehoznád a mesekönyvemet"? Jelenleg a "kedvesen" a kedvenc szava. Elmeséli, hogy megölelt valakit, vagy mondott valakinek valamit KEDVESEN! Aztán azt is meséli, hogy csapkodott KEDVESEN :) ilyenkor persze korrigálunk, hogy az azért még sem olyan kedves dolog. Gyakran mutogat a mondanivalójához. Nagyon cuki, ahogy ezzel nyomatékosítja a mondókáját. "Anya, te nem vagy szerelő, csak én és apa" Ehhez nagy lendülettel felém tartja a tenyerét, mintha azt mutatná, hogy stop. Valamelyikünktől látta, hogy nekidőlt a falnak és egy lábra támaszkodott. Egy időben így ivott a poharából. Azt hittem megzabálom. Laza volt nagyon.
A nagy csúszdán otthon inkább hason csúszik le, a mászóka létráján lefelé-felfelé is közlekedik. Néha meghül bennem a vér (magasabb a mászóka mint én), hogy oda se néz, vagy épp elengedi a fokokat felfelé. Megszállottan fúr, farag, szerel, fűrészel, csavaroz stb stb stb. Szereti a meséket, mesekönyveket. Mostanában reggel is mesét olvasunk. Van, hogy csak ő lapozgat és mesél. Többször mondta már, hogy pisilni, vagy kakilni szeretne a bilibe, wc-be, de eddig csak 1 alkalommal sikerül csurgatni is. Mi általában csak rákérdezünk, ő pedig kedve szerint válaszol. A csurgatás után imádta lenyomni a gombot. Csalódott volt, hogy nem tudott újra pisilni, mondogatta, hogy nem jön újra a pisi és így a gombot sem kell lenyomnia, azóta nem akarta megpróbálni. Hű, mi minden van még? Sokminden! Leírhatatlan! :) Még jó, hogy sok dolgot, mérföldköveket vezetek egy naplóban. 17 foga van, 25-ös cipőt és 98-as ruhákat hord...és még mindig vörös a haja :)

Tavaly majdnem sikerült egy spontán baba. Voltunk Győrben is, ellőttük az utolsó tb-s lombikot, ami nem sikerült. Fura volt az egész. Saját dokink szabin volt, a gyogyik is mások voltak, de bíztunk, reméltünk. A negatív hír hallatán a kocsiban nagyon sírtam. Később tudtam csak megfogalmazni, hogy akkor lett vége egy nagyon hosszú útnak. Elsirattam azt a sok-sok kudarcot és megpróbáltatást, ami addig volt. B-vel nyugtattuk egymást, hogy a kisfiunk otthon vár minket és ez a lényeg!
Örökbebabánk pedig már nagyon közel van :), talán már jövő nyáron, vagy azév második felében lehetünk egy család :)