Rémek

Mostanság egy kalap alá veszek dolgokat. Eddig úgy volt, hogy minden stagnál, most meg a mindennek van egy "réme" fázist élem.
A diéta réme:
velem már csak arról lehet beszélni, hogy mit ehetek és azt mikor. Pénteken még azt írtam, hogy 59 kg vagyok, szombat reggel viszont 58-at mutatott az az idióta mérleg. Vasárnap úgy jött ki a lépés, hogy lángost kellett ebédeltem. Valóban kellett, mert nem volt más lehetőség. Egyébként szuper volt, mert nem volt olajos, sőt szinte száraznak volt mondható, de friss. Na nem ragozom :) Szóval rettegésben tart a mérlegem, mert olyan hülye vagyok, hogy minden reggel ráállok!!! Ma 58,7. Ha valaki ilyen a környezetemben akkor azt szoktam mondani, hogy irigylem a problémáját :)
A kapcsolat réme:
én annak a híve vagyok, hogy beszéljünk meg mindent akkor, mikor gondunk van, mert később a fene sem fog emlékezni, hogy miért is kezdett haragudni, de már elegem lett abból, hogy hiába beszélgetünk, nem történik változás, így inkább úgy döntöttem csendben maradok. Ebből viszont az lett, hogy egyszer, később mégis csak kiborult a bili és akkor zúdult minden. Utálom, ha zaklatott vagyok és ideges és kedvetlen. Ez persze most úgy néz ki, hogy csak nekem van gondom B-vel, de ez azért van, mert B-nek mindig minden úgy jó, ahogy van és ettől még rosszabb a helyzet. Elmondtam neki, hogy olyan nincs, hogy szerinte velem sosincs semmi gond, és mikor szóba hozok valamit vele kapcsolatban akkor meg úgy viselkedik mint egy leszidott kisgyerek, aztán igazat ad nekem és elnézést kér, de pár nap elteltével már megint ugyan ott tartunk. Ilyenkor leszegett fejjel ül, önmarcangol, azt mondja, hogy igazam van, vele van a baj, rendbe akarja hozni, nem akarja, hogy nekem rossz legyen stb stb stb, de nem sok változást produkál. Könyörgöm nem vagyok az anyja!!! Elmondtam B-nek, hogy úgy gondolom így nem lehet élni ahogy ő azt teszi. Hiába kérdezem, vagy próbálok segíteni, fogalma sincs, hogy mi baja, de állandóan ideges, mindenről negatív véleménye van, ráadásul rám sincs tekintettel (pedig milyen jó lenne, ha nőnek érezhetném magam mostanság), sőt néha úgy kezel, mintha a haverja lennék akivel jó együtt tölteni az időt és elmondani mi történt aznap, aztán enni, tv-t nézni és ENNYI. Nem szeretnék a megszokás mocsarába süllyedni. Nem vágyom még a szürkénél szürkébb hétköznapokra. Ha már nincs gyerekünk, legalább próbáljuk meg jól érezni magunkat, élni az életet! Azt is mondtam neki, hogy nem gondolom, hogy ilyen helyzetbe, amibe kerültünk, bele kellene vonni egy gyereket, szóval gondolkodjon! Nem akartam megzsarolni, ha nem lesz változás, akkor nem megyek el lombikra, vagy az örökbefogadós konzira, de kicsit úgy hangzott és ettől szomorú lettem. Mikor felvetettem, hogy nekünk talán nem is kellene így gyereket vállalni, egyből rámondta, hogy de igen, mert ő változtatni fog. Vasárnap délután mosolyogtam először rajta, mikor már majdnem kiakadt az akvárium üvegteteje miatt, de hangosan nyugtatta magát, hogy "minden rendben, ezen nem idegesítem fel magam". Az legalább kiderült a részéről, hogy ő úgy látja, az élet fontos dolgaiban igen is egyet értünk és számára ez a fontos, viszont megértette, hogy szerintem mindezek mellett, igen is a hétköznapokban élünk, amiket nem csak túlélni szeretnék, hanem tartalommal megtölteni. Ha nem is minden napot, de a lehető legtöbbet :)
A magam réme:
volt egy olyan elképzelésem, úgy is mondhatnám álmom, hogy leendő gyermekeinkkel nyaralunk a balatoni nyaralóban, szinte úgy, mint amikor én voltam gyerek, de apuéknak el kellett adni a nyaralót. Szinte szíven ütött a gondolat, hogy ez az álom szertefoszlott, s vele együtt a gyerek téma is.

Fentiek mind a hét végén történtek, talán csak besokalltam és ettől akadtam ki, de ez a hét majd szebb dolgokat hoz...