Pofon

A vasárnapi keresztelő szépen lezajlott (igaz, hogy 4 órát aludtunk csak, mert "elraboltak" minket Bfüredre bulizni :D ), az én keresztfiamnak egy hangja sem volt :) de a másik 2 gyerek kellőképpen betöltötte hangjával a templomot. Hazafelé az én keresztem cipeltette magát, én vállaltam, aztán majd leszakadt a karom, totál izomlázat csinált :)
Hétfőn reggel, az örökbebaba miatt pszichológushoz mentünk, a hölgy kicsit késett, majd nem túl sokat kérdezett és jött a 300 kérdéses teszt. A kérdezősködés után annyit mondott, hogy azt fogja írni, hogy alkalmasak vagyunk. A teszt kiértékelése után csak akkor telefonál, ha gáz van, de nem szokott az lenni. Volt olyan kérdés, amit többször elolvastam, mert nem is értettem :), sőt volt, hogy elcsúsztunk egy sorral, szóval érdekesen nézett ki B. tesztje, mert nem találtak csak 1 kérdéssort, így abból dolgoztunk ketten, de túljutottunk azon is. Nem is tartott 2 órán keresztül. Délután kineziológushoz mentem. Izgultam, vártam a megerősítést, hogy jön majd az a baba, csak ezt-azt helyre kell tenni. Nem kaptam megerősítést. Sőt. Azzal kezdte a hölgy, hogy nem lát gyereket, sőt lelket sem és hogy sajnos nem a saját utunkon vagyunk. Azt mondta, hogy felőröltük magunkat, aztán meg egymást és ilyen állapotban nem lesz baba. Itt már potyogtak a könnyeim. Mondta, hogy ő nem fog tudni segíteni (legalább korrekt volt), ajánlott valaki mást, aki majd megpróbál hozzám kötni egy lelket. Na szépen vagyunk. Engem nem akar senki, úgy kell hozzám kötni. Kicsit még sírdogáltam, aztán beszélgettünk a jelenlegi párkapcsolati helyzetről. Nagyon sok dologban igaza volt, mert valójában a baba dolgon kívül minden ok, mi meg kellőképpen "tönkretettük" magunkat, majd egymást, a témával kapcsolatban. Meséltem neki, hogy B. épp a múlt héten fakadt sírva e miatt. Mondta a kineziológus, hogy sajnos nagyon sok idő telt el és nagyon sok dolog halmozódott fel. Azt is mondta még, hogy van egy utolsó hajó, az pedig a másik hölgy, akihez küldött. Segített megnyugodni, kezelt is ezzel-azzal, megpróbáltam megérteni, hogy se magamat, se a páromat nem hibáztathatom, most már egy feladatunk van csak, visszatérni a saját utunkra, ugyanis nem sorsszerű ami történik velünk, egyszerűen letértünk az útról és oda vissza kell találni. Nem lesz egyszerű, az biztos, de meg fogjuk próbálni. Még az is lehet, hogy a kineziológus segítségével, ezt még nem tudom. B. kérdezte, hogy mi volt, én elmondtam neki. Nem nagyon örült. Azt kérdezte, hogy jót nem is mondott? Mondtam neki, hogy nem mindig hallhatjuk azt, amit hallani akarunk! Tegnap még magam alatt voltam, aztán valahogy mégis oda jutottam, hogy én érzem, hogy lesz baba :) Ajánlott nekem egy könyvet és egy szert amit olvasnom és használnom kellene.
Most először csapta valaki az arcomba, hogy nincs esély.
Kicsit még félek, de úgy döntöttem nem hagyom magam.
Meg fogjuk találni a helyes utat.
Mert mi mindig mindent meg tudunk oldani ketten.
Hiszek a szeretet erejében, hiszek a férjemben és abban, hogy lesz valaki, aki minket választ.
Úgy látszik, úgy is ki lehet zökkenni, hogy észre sem vesszük milyen messze kerültünk a helyes ösvényről.
Annyit kért a kineziológus, hogy ne tűnjek el, hívjam fel, ha elmentem a másik hölgyhöz, de azt is mondta, ha mégsem jönne össze a baba, akkor segít elengedni és elfogadni azt a helyzetet.
Nem történhet meg, hogy ezért menjek hozzá újra!!!
Nevezhetjük ezt most tagadásnak, de nem érdekel.
Nem adhatom még fel, hiszen "Kovács lány vagyok"  IGAZ?
Kovácsolok magamnak erős akaratot és kitartást, hitet és önbizalmat, hogy mindezt helyrehozzuk!
"Győzni soha sem egyszerű, de megpróbálni azért érdemes"