Eltoltuk

Szombat este átmentünk barátokhoz vacsorára, gondolván jól fog jönni egy kis kikapcsolódás. Egész jó volt az este. Vacsiztunk, beszélgettünk. Én nem igazán akartam alkoholt inni, mert vállaltam a sofőr szerepét, így csak fél bögre forralt bort szürcsöltem el a vacsi elején. Vacsora végeztével, megszálltuk a nappalit, szólt a zene, oldódott a hangulat. Az enyém nem nagyon akart. Egyszer felálltam, hogy én is táncra perdülök, hát abból egy light-os jobbra-balra ringatózás lett, aztán visszaültem. B. kérdezte mi bajom. Mondtam, hogy nagyon fáradtnak érzem magam.
Mire ő: Menjünk bulizni!
Én: Menj nyugodtan, én hazamegyek, valaki majd hazahoz!
A többiek egész jól érezték magukat, nem is nagyon akartam zavarogni, csak ültem és hallgattam a zenét. Az est folyamán még minimum 3x megkérdezte B., hogy mi van velem! Ezt nem tudtam hová tenni, hiszen elmondtam már, hogy fáradt vagyok stb. Aztán az utolsó ilyen irányú kérdésénél elpattant a húr. Mondtam neki, hogy ha nem gond, akkor baromira sajnálom, hogy nem sikerült a lombikunk és magam alatt vagyok.
Ő: Nekem is nagyon fáj, elhiheted!
Én: Látom!
Nagyon sajnáltam, de valahogy nem tudtam kellőképpen tolerálni, hogy ő így vezeti le a feszültséget.
A legnagyobb gondom az volt, hogy táncolt és nevetgélt és csak ivott és ivott.
Aztán eljött az én várakozási időm végső határa, így felálltam, hogy haza szeretnék menni, mert addigra már 3 ablak volt nyitva, így szarrá fagytam, fáradt voltam, fájdogált a hasam is és úgy éreztem a végsőkig kitartottam, de most volt elég. Meg is beszéltem valakivel, hogy B-t hazahozzák így elindultam. B. elkapott a lépcsőn, hogy miért csinálom ezt vele! Akkor visszaültem és megkérdeztem tőle, hogy mégis mire gondol, de akkor már láttam rajta, hogy valószínűleg nincs képben. Mondtam neki, hogy eddig bírtam, haza kell mennem, de ő maradjon, vagy menjen bulizni, mire ő közölte, hogy nélkülem nem megy. Döbbenten ültem ott, hogy most mi van? Sehová nem megyek, max haza. Ő közölte, hogy jön, majd én elindultam a kocsihoz. Rá még várni kellett kb 15 percet. Totál nyugalomban röhögcsélt, felvette a cipőjét, láttam, hogy még valakit felhív, gondoltam engem hív, hogy ugye nem mentem-e haza nélküle, de nem csörgött a telefonom. Kibotorkált, alig állt a lábán, beszállt a kocsiba, némán hazamentünk, ő elaludt. Mikor megálltam a ház előtt, kiszállt, hogy kinyitja a kaput, de láttam, hogy nem fog menni, így utána indultam. Mondtam neki, hogy menjen be! Igaziból kiabáltam vele :( Beálltam, bezártam. Hallom, hogy a wc-ben van és olyan hangok szűrődnek ki, mintha valaki épp összetörne mindent odabent. Kérdeztem, hogy mit csinál, az volt a válasz, hogy semmit. Kijött, majd elesett a szobában és mindenen nevetett. A legfontosabb kérdése az volt, hogy hol a telefonja. Megfogtam és bekísértem az ágyba. Igaziból berángattam :( Akkor totál kiborultam. Fogtam a takarómat és kimentem a nappaliba. Nem bírtam és nem mertem elaludni. Nem tudom megmagyarázni, de féltem. Nem tudom mitől! Néztem a tv-t, majd lekapcsoltam, hogy most már aludni kellene, de a lámpát nem mertem. Aztán csak visszakapcsoltam a tv-t, majd újra le és a lámpát is, akkor már hajnal lehetett. Többször felriadtam arra, hogy félek, aztán csak sikerült aludni egy keveset. Reggel is zavart voltam még. Annyira egyedül éreztem magam, talán ettől pánikoltam be!?
Reggel kibotorkált rémült arccal, hogy ne haragudjak rá, ugye nem csinált semmi rosszat. Mondtam neki, hogy csak lelkileg viselt meg. Mivel ilyennek még sosem láttam, ennyit inni sem és másnaposnak sem, próbáltam megértő maradni. Ő is azt mondta, hogy ilyen még sosem volt, hogy ennyit igyon, nagyon sajnálja, hogy így viselkedett velem. Majd annyira rosszul volt, hogy wc látogatások után jobbnak látta visszafeküdni. Ránéztem párszor, mikor fent volt megkérdeztem hozzak-e valamit, mondta, hogy nem kell. Nem tudom mikor jött ki a nappaliba végleg, de nagyon magába volt zuhanva. Lezuhanyozott, egy bögrésleves volt a max. amit le tudott nyomni a saját torkán. Odabújt hozzám és kérte, hogy bacsássak meg neki. Mondtam, hogy nem haragszom, csak annyira rosszul jött ki most minden. Egész nap csak feküdtem, hol görcsöltem, hol nem, tönkretettem egy hot/cold tasakot, mert a mikróban felfújódott a tasak, így ki kellett dobni, bevettem egy algoflex m-et, aztán este felé még egyet és végre megjött! B. talált még a mélyben egy kis tasakot, azt megmelegítette nekem, a hasamra raktam, aztán elaludtam a nappaliban. Nem tudom mikor keltem fel, 21 óra körül lehetett. Egész jól aludtam, de görcsökkel ébredtem. Nem olyan görcsök voltak, mint a mensis, inkább olyanok, mint ha az emésztésemmel lenne gond. Alig tudtam elindulni otthonról. Ébredés után rácsörögtem B-re, hogy ugye rendben van vele minden, és jók-e az utak? Mondta, hogy minden rendben. Én még mindig nagyon zavartnak érzem magam. A délelőtt folyamán többször összegörnyedtem a fájdalomtól, de úgy érzem a görcsök talán mára már békén hagynak! Kissé viseltes vagyok. Nem akarok több ilyen napot!!!
Visszagondolva, olyan érzésem volt, hogy mindjárt átbillenek azon a ponton, amikor már nincs vissza. Ilyet akkor éreztem, mikor "ideg összeroppanásom"(vagy valami hasonló) volt kb. 10 éve, de akkor nem tudtam megálljt parancsolni, akkor ájulásig tudtam sírni és kiborulni, most valahogy sikerült megállni. Annyira féltem, hogy megint az lesz velem, mint régen. Igen, talán az érzés kerített hatalmába, ha más is váltotta ki belőlem most. Tudom, hogy holnap még nem lesz rendben minden, hogy ez most hosszabb lesz, de helyrejövök. Azt hiszem, ezt most mindketten nagyon rosszul csináltuk :(