Popi vagyok. Sosem mondtam, vagy írtam még le ezt. Csak a párom hív így, és csak akkor, ha kettesben vagyunk. Gondol egyet, rám néz és csak úgy megkérdezi, hogy mi van Popi? Ettől boldognak érzem maga, ez nekem nagyon jó érzés! Sosem volt becenevem, ezért is választottam most ezt a nevet, mert hát hiába van tisztában vele körülöttünk szinte mindenki és drukkolnak is, ez mégiscsak a kettőnk küzdelme.
Már évek óta dédelgetem az ötletet, hogy papírra vessem, magamból kiírjam amit csak lehet, egy bizonyos küzdelemmel kapcsolatban. Egyszer már megpróbáltam és segített kicsit áttekinteni az addig történteket. Ki hitte volna, hogy akkor még csak a történet elején jártunk. Mikor leírtam mi történt és hol tartunk, talán meg is könnyebbültem, de a küzdelem azóta is tart. Küzdés egy babáért egy gyermekért, egy vágy beteljesüléséért, egy álom valóra váltásáért, és még annyi mindenért, amit egy gyermek jelenteni tud két szeretetben, szerelemben élő ember számára. Már olyan régen küzdünk, már annyi mindent megpróbáltunk, de még nem adtuk fel. Nem tudom hogyan kell feladni. Néha úgy érzem, hogy mindenáron nem akarhatunk babát, hiszen ha nem adatik meg, hát nem adatik meg... de ezt megérteni és valóban elfogadni nagyobb feladat lehet, mint azok a dolgok, amikkel eddig találkoztunk.
A történethez tartozik, hogy a kedvessel elég hamar eldöntöttük, hogy mi babát szeretnénk. Konkrétan 3 hónapnyi ismeretség után költöztünk össze és újabb 3 hónap elteltével, már babát szerettünk volna.
Ez 2005 márciusában volt. Azóta bizonyítva és megerősítve az egymás iránt érzetteket 2009-ben összeházasodtunk. Mondták, hogy mások ennyi probléma után inkább szétmennek, de mi még szorosabbra fűztük amit csak lehetett.
Most 2010-et írunk, illetve már csak pár hónapig és mi a második lombikra készülünk a következő ciklusban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése