Lombikolunk 2010. (amikor a szegény embert még a negatív teszt is húzza)

Vérvételek mindkettőnknek megvoltak még előző év novemberében, páromnál mintavizsgálat, és már megint minden a legnagyobb rendben találtatott!
Eljött 2010. március 5. (long protokoll indul)
21. ciklusnapon vérvétel, délután visszatelefon, minden ok, mehet az injekció, amit felírtak.
Hős vagyok, bátor vagyok, otthon én szurkáltam magam hasba. Amennyiben popsis lett volna az injekció, azt nem vállaltam volna! A Decapeptyl egy előre töltött injekciós tű, így egész egyszerűen lehetett használni. Valósággal szerettem :) Következő ciklus 3. napján ismét vérvétel, ismét visszatelefon, már megint minden szuper, jöhet a következő fajta szuri + bogyószedés. 7. napon ultrahang vizsgálat, 9. napon ismét, majd újabb fajta szuri, 13. napon egy újabb szuri, ez volt a tüszőrepesztő.
14. napon punkció.
Reggel 6.45-re mentünk az Intézetbe, üres gyomorral, párom seregével egy kis tartályban. Az Intézet felső szintje nagyon kellemes és hangulatos hely volt, párom nem jöhetett velem oda fel. Egy másik lány volt csak aznap velem, kiderült, hogy egy "faluban" lakunk :) Hálóruciba bújtam, majd betoltak a műtőbe és elaltattak, de csak olyan kis időre, amíg a beavatkozás tartott. Ébren voltam, mikor az ágyamba kerültem. Sokan mondták korábban, hogy fáj utána, én nem éreztem semmit. Hozták az eredményeket, 16 petesejtet szívtak le. Örültünk, hogy ilyen magas a szám. Hazamentünk, másnap telefon. 10 sejtecskénél ICSI beavatkozást csináltak, ebből 5 megtermékenyült. 5 sejtecskét engedtek össze csak úgy szabadon, ezekből 1 termékenyült meg. Örültünk, hiszen 6 sejtecskénk volt!!! 6 babapötty.
17. ciklusnapon kellett visszamenni az embrió traszferre Nem kaptunk valami jó híreket, 3 babapötty maradt a 6-ból (a másik lánynak is, aki ismét ott volt) Még nagyon reménykedtünk, egyébként pedig április elseje volt!!! Jellemző :)
Ekkor már nem altattak, olyan volt mint egy sima rákszűrés, annyi kivétellel, hogy telt hólyaggal kellett menni én meg végig úgy éreztem, hogy mindjárt bepisilek! 3 babapöttyel a pocakban feküdtem az Intézetben, az ágyon. Hoztak egy ultrahangos felvételt, amin nem sokat lehetett látni, de ott voltak rajta mindhárman! Annyira boldog voltam, hogy elpityeregtem magam. Kicsi pihi után haza lehetett menni. 1 hetet maradtam otthon, szigorú fekvésben (párom szigora sújtott :) ) Néha azért mocorogtam, igaz óvatosan. Sosem horgoltam korábban, most elkészült 2 nyúl is, sok tv-t néztem, olvastam és vártam, vártunk. Páromnak tesztelés előtt 2 nappal megszűnt a munkaviszonya, önhibáján kívül. Próbáltam nem foglalkozni azzal, hogy miből és hogyan fogunk ezután meglenni, gondoltam nem idegesítem magam, majd csak lesz valahogy, most a baba a legfontosabb. Először úgy gondolta nem is mondja el, nehogy felidegesítsem magam, de aztán persze úgy látta jobbnak, ha mint minden mást, ezt is megbeszéljük. Hálás voltam érte, hogy így gondolkodik :)
Transzfer után 14 nappal negatív volt a teszt. Még reméltünk, hátha, mint én magam, későn érő típusok a pöttyök odabent. Másnap is negatív, aztán a következő 2 nap szintén, majd megjött a mensim. Szomorkodtam, szomorkodtunk. Próbáltam talpra állni, nagyon nehezen ment. A másik lánynak sikerült. Örültem. Őszintén! Nekik ez az utolsó lehetőség volt, hiszen az 5. beavatkozásra mentek, de először voltak ebben az Intézetben és sikerült! Telefonáltam az Intézetbe, ők is szomorúak voltak, majd azonnal kaptam egy időpontot 2010. novemberre és egy újabb sorszámot 846! Akkor nagyon hosszúnak tűnt a várakozás novemberig, a számot sem szerettem annyira. Távolinak tűnt, szinte elérhetetlennek. Gondoltam kivizsgáltatom magam a következő lombikig, mert hát IR ügyben gondok voltak. Elmentem egy diabetológushoz, aki közölte, hogy nem indokolt a gyógyszert szednem, nem vagyok IR-es, erről papírt is adott. Közelgett a november, telefonáltam az Intézetbe, kaptam időpontot, megbeszéltünk, hogy hogyan tovább. Közben megéltünk sok jót és rosszat, próbák hada jött el ilyen kis idő alatt, hol a türelmünket tette próbára, hol úgy véltem a kapcsolatunk újabb próbáit éljük át. Kiálltuk a próbákat, sokat beszéltünk, sokat gondolkodtunk, én egyre többet pityeregtem, de úgy érzem túl vagyunk rajta. Volt itt minden, munkanélküliség párom részéről 4 hónap, ami valljuk be egy férfi életében elég rázós, főleg úgy, hogy hitelek garmada van körülöttünk, mint ház, kocsi, személyi kölcsön stb., de kölcsönkértünk, kölcsönkaptunk. Idő közben egyre erősebben féltem már előre, a következő lombikos kudarc lehetőségétől, kicsit átfutottam az eddigi életem, kerestem az értelmét, hatalmas űrt találtam, jöttek a depis hullámok, majd valami kis fény az alagút végén.
Nem tudom hogy húztuk ki, de kihúztuk, szeptembertől párom dolgozik, eljött az október is :)
Még nem tudtunk visszaadni semmit, abból, amit kölcsönkértünk, jelenleg azt sem tudjuk, hogy miből fogjuk megvenni a következő lombik gyógyszereit (van egy hitelkártyám, talán arról), de holnap vérvételre megyek. Újabb fajta protokollal, újabb lombikprogramba kezdünk.