Felmenőim, leszármazottaim

Tegnap hazafelé az autóban szólt a rádió, most is mint általában a Kossuth. Szeretem a délutáni műsort, sok jó téma van. Tegnap előtt például lombikprogramról szólt! Véletlenül!? Most nem tudom miről, mert nem hallottam a műsort, csak a saját gondolataimat. Azon morfondíroztam, hogy vajon miért is mostanában kezdtem el családfát kutatni. Csak az a biztos, ami már megtörtént és nekem szükségem van egy biztos pontra? Ha már kilátástalan a jövő, legyen valami, ami már megváltoztathatatlan? Miért kell nekem olyan ami már nincs is? Előkutathatom az őseim nevét, születési idejüket, halálukat, de mit is kapok ettől? Miközben ezen gondolkodtam azt vettem észre, hogy valahonnan erőt kaptam, egyszerűen feltöltődtem energiával. Elkapott egy lendület, biztosan éreztem, hogy igen is alkalmas és képes vagyok felnevelni egy gyermeket, hogy igen is megtörténhet, valóra válhat amiről álmodunk. Nem volt bennem félsz, nem voltak tovább kétségeim, hogy terhes leszek és gyermekem lesz. Korábban már próbáltam fejtegetni magamban, hogy esetleg gátakat szabok-e akaratlanul is a kétségeimmel a baba eljövetelének, de aztán megértettem, hogy ez egy természetes és normális reakció, hogy a felelősség kissé fejbevágja az embert és kétségek közé taszítja. Nem tudtam, hogy az erő ami megszállt, és szinte lökött előre, honnan is jöhetett? Velem vannak az őseim, akik a múltam meghatározó részei? Hiszen általuk vagyok én. Ők segítenek hinni, hogy a családfa alattam lévő ágai benépesednek, mert most elég nagy űr tátong? Ha magam elé teszem a már kitöltött családfa ábráját, a mellettem lévő unokatestvéreim ága alatt mindenhol 3 gyerek szerepel, szüleinknek mind volt testvére, nagyszülőknek többé kevésbé, szóval sok-sok születés, sok-sok ember, akik mind az én rokonaim, a felmenőim. Ezt nézve kis szomorúság fog el, hogy lesznek-e majd leszármazottaim, de ma hinni tudom, hogy az erő, amit kaptam, hozzásegíthet.