2007. májusában, egy budapesti meddőségi központban kötöttünk ki, ahol, bár nagyon gyorsan beszélt az orvos, de kellő infóhoz jutottunk, hogy milyen lehetőségeink vannak. Érdekes volt, mert az ottani dokibácsi rákérdezett, hogy akkor mit is szeretnénk, hát a párom rávágta rögtön, hogy legfőképpen gyereket :) ! Dokibácsi arra gondolt, hogy inszemináció, vagy lombik! Azt sem tudtuk melyik micsoda :) Inszeminációval kezdtük, pontosan kettő volt, 1 hónap kihagyással. Hozzáteszem megvizsgáltak ismét bennünket és minden rendben volt! A második sikertelenség után, azt mondta a dokibácsi a telefonban, hogy menjünk vissza, mert a harmadik az szokott sikerülni! Hogy mondta? Akkor mit csináltak eddig? Kicsit kiábrándultunk, hogy itt meg a pénzre megy minden? Felmerült a kérdés, ha minden rendben velünk, akkor miért is kellene nekünk orvos? Nem kell!
Eltelt majdnem egy év, miközben alternatív gyógymódokban bízva és egyebekben, teltek a hónapok. Voltam talpmasszírozáson (azt mondták 8 alkalom és jön a baba, én 16-szor voltam, már a végén ingyen akarták csinálni, de inkább nem mentem többet), ittam mindenféle gyógynövény teákat, szedtem homeopátiás bogyókat, jártam jósnőnél, kineziológusnál, volt egy kis méhszájseb fagyasztásom, mert az még úgysem volt, majd túltéve magam és kikúrálva egy kis magas kockázatú HPV-t is, szóval mindent ki kellett próbálni alapon és remélve, hogy megtaláltuk és kiküszöböltük a problémát, ment az idő, gyermek ügyben sikertelenül. Sosem tagadtam, hogy ne lett volna olyan időszak, mikor igen is görcsösen akartuk. Aztán valahogy elmúlt a görcs. Volt olyan, hogy azt sem tudtam épp mikor is kellene megjönnie, a baba mégsem jött. Mondták, hogy túl stresszesek vagyunk. Ok, de ki nem az? Semmivel nem voltunk stresszesebbek azoknál, akiknek mondjuk 3 gyereke van és a negyediket várják. 2008. februárjáig nem láttunk orvost ebben a témában, majd elmentünk egy másik budapesti központba egy konzultációra, de a vérvételek után már nem mentünk vissza. Akkortájt volt a HPV és méhszájseb ügy, aztán valahogy elmaradt, hogy visszamenjünk. Jobbat találtunk ki!
2008. június, Vietnámi cérna-beültetés!
Ez kell nekünk, ősi gyógymód, nulla gyógyszer, irány a természetes beavatkozás. Aha, gondoltuk, hogy pikk-pakk megy majd minden. Egy nagyon vékony tűvel apró cérnadarabokat helyeznek el a test különböző akkupunktúrás pontjain, ami azért jó, mert így nem kell eljárni hetente 2x-3x kezelésre, hanem a magától felszívódó cérnácskák folyamatosan "piszkálják" ezeket az akkupunktúrás pontokat.
Ott egy nagyon kedves doktornővel találkoztunk. Mondta, hogy nyújtsam ki a nyelvem, rajzolt a papírjára és megmondta, hogy allergiás vagyok, ezért van kis gond a májammal, de ezen kívül nem igazán lát gondot, majd megnézi a pulzusom és már jönnek is a tűvel. Én igaziból úgy gondoltam, hogy max 4-6 szúrás és már mehetek is, de a tízenakárhányadikig tudtam csak számolni, majd kértem egy pohár vizet. Alacsony a vérnyomásom, izgultam, és az állandó beszív-kifúj levegővételektől, kicsit elgyengültem. A beszív-kifúj, a fájdalom csillapítására van! A testem minkét felét is megszurkálták, sőt a fejem búbját is. Majd kérdezés nélkül, háromszor hátba döftek, ami tényleg nagyon csípett, közölte a doktornő, hogy vitamin és hogy muszáj. Később egy filctollal hatalmas x-eket rajzoltak, mondván ezeket a pontokat kell a Moxa rúddal melegíteni minden nap 1x. A rúdról adtak tájékoztató lapot, hogy mégis mi ez. Kaptam a mensimre, májamra gyogyi kapszulákat, 3db Moxa rudat. Menni kell 3 hét múlva, a viszont látásra.
Otthon az egyik lábfejemet éreztem, mintha szúrna, vagy feszülne, ugyanígy a hátamat, és kicsit a hasam. Eljött az este, gondoltuk a párommal, hogy jöhet a Moxa rúd. Ez a valami irtó büdös volt!!! Először a teraszon próbálkoztunk, de a szomszédék kint voltak a kertben, nem akartam megvárni, míg megkérdezik, hogy mégis mi a bánatot csinálunk, így irány a fürdő, összes ablak kinyit. Másnap reggelre is kb ugyanazokat a pontokat éreztem érzékenyebbnek. Mivel a beavatkozás után 2 napos tiltólista van, mint pl. fürdés, így másnap tudtam lezuhanyozni, de csak óvatosan, nehogy lejönnek-e a filctollal rajzolt kék x-ek. A kék x-ek egyébként mindenhol látszottak a testemen, akkor ráadásul nyár is volt, szóval ismét adódott a lehetőség jókat nevetni magunkon! Mondta is a párom, hogy majd mit fog szólni a gyerek, ha ezeket elmeséljük neki, hogy mikre voltunk képesek őérte :) Visszajártunk, a párom minden alkalommal elkísért, de a 9. alkalommal sírva fakadtam az ágyon, hogy soha többet nem akarok visszamenni. Nem tudom mi történt, rámtört valami. Úgy éreztem, hogy a doktornő csak szurkál össze-vissza, oda sem figyel rám, azt sem tudta, hogy épp miért is vagyok ott, így oda sem mentünk többet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése