2005. szeptemberében jártam először baba ügyben orvosnál, aki meg sem vizsgált! Kétségek közt vergődve mentem el hozzá, hiszen akkor már fél éve próbálkoztunk, de ő még csak meg sem vizsgált! Közölte, hogy majd menjek vissza fél év múlva. A telefonját nyomogatta és azt kérdezte, nem tudom-e kit kell felhívni, mert valami nem jó a ketyeréjével! Szinte megszégyenülve és teljesen értetlenül álltam ott, majd eljöttem.
2006. márciusában jutottam el egy másik orvoshoz, aki kedves volt és emberi és megvizsgált, majd PCO gyanúval laparoszkópiás műtétet javasolt. Sok apró tüsző volt mindkét petefészkemben, nem volt lehetősége megérnie egyiknek sem. Az orvos azt javasolta, hogy a műtét alatt egy átjárhatósági vizsgálaton is essek át, természetesen nem ellenkeztem, ha már úgyis alszom... Akkor értettem meg először, hogy a páromnak mit is jelenthetek én és mindez, ami a baba ügyben történik. A műtét után egy olyan szobába toltak, ahol nem lehetett látogatni. Mivel telefonon nem adtak információt, délután bejött a kórházba és estig ott ült a szoba előtt, mire megsajnálta egy nővér és beengedte hozzám egy puszira. Még most is könnyes lesz a szemem, ha erre gondolok. 2004. szeptemberében kerültünk egymás mellé, de nekem másfél év kellett, mire megértettem, hogy most már tényleg nem vagyok egyedül, hogy ezt ő is annyira szeretné mint én, és bár ő nem tud tenni érte, azért velem van bármi is legyen. Menet közben persze őt is megvizsgálták, mint azóta többször is és mindig mindent a legnagyobb rendben találtak. Műtét után mondta a doki, hogy hát egyik oldalon sem volt átjárható a petevezetékem, de ne ijedjek meg. Ok, köszi! Javasolta, hogy egy röntgenes, kontrasztanyagos vizsgálattal, ambulánsan ismételjük meg. Megismételtük, eredmény minden ok, átjárható mindkét oldal. Jöhettek az ultrahangos vizsgálatok, végre voltak domináns tüszők, kaptam Clostylbegit tablettát tüszőérlelésre, majd Choragon injekciót tüszőrepesztésre, de semmi nem történt. Ezt megismételtük párszor, majd javasolta, hogy látogassunk meg egy meddőségi központot. Akkor még annyira sodort magával minden, hogy talán fel sem fogtuk, nem is foglalkoztunk vele, hogy mi is az a meddőség, hiszen minden rendben van velünk, a hormonok is rendben, akkor miért is kellene ilyen helyre menni?
2006. decemberében ajánlották a SOTE II-t egy proffal egyetemben. Orvos kollégája küldött hozzá! Akkortájt az életkedvem is elment ettől a helytől. Órákat vártunk, pedig időre mentünk, a kutyákkal szebben bánnak egy menhelyen, mint ott az emberrel, egy nővel, aki segítségért megy, mert gyermeket szeretne. Többször megkérdezte a prof, hogy ki küldött őhozzá, mert hogy nekünk semmi bajunk, és ő problémásokkal szokott foglalkozni. Az nem probléma, hogy nem sikerül teherbe esnem???? Egyszer még ki is nevetett a prof, mert rákérdeztem egy-két dologra, hogy mégis hogyhogy nem tudok ilyeneket? Bocsánat, hogy nem vagyok tisztában minden nőgyógyászati kifejezéssel, nincs 2 szarvú méhem és a páromnak is remek spermái vannak. Én kérek elnézést! Eljöttünk! Hiába a TB alap, itt nem foglalkoztak velünk, rájöttünk, hogy valóban egy fizetős helyre kell mennünk, ha azt akarjuk emberszámba vegyenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése