Szoptatási Ambulancia

Tegnap egy nagyon elhivatott, nagyon rendes, kedves és fiatal doktornővel találkoztunk. Úgy kezdtünk, hogy rengeteget kérdezett. Kezdtük onnan, hogy koraszülött voltam-e, hogy a melleim hogyan fejlődtek tini koromban, majd a terhességemről is beszéltünk, aztán a szülésről stb stb stb, aztán eljutottunk napjainkhoz. Elmeséltem hogy eszik Geri, vagy épp hogy nem :)
Közben Gellért már nagyon feszengett (kaja idő volt), úgyhogy a doktornő felvett egy gumikesztyűt és megnézte, hogy szopja az ő ujját, majd cicire került. Mondta, hogy az ujjszopásból kiderült számára, van egy kis cumizavar, de ahogy látja mit csinál a cicin, ez még nem annyira veszélyes. Mondta, hogy Gellért nagyon ügyes és dolgozik is, nézte a száját, a technika jó. Megvizsgálta a mellem, (mutatta, hogy kell fejni, ha majd oda jutok, de hát amit lefejtem, azt nem adhatnám oda, hiszen azt cumiból kellene), majd vázolta, hogy mi lenne a természetes és normális, tehát láthattuk, hogy miben más a mi életünk. A nagyon drasztikus verzió szerint, újból kellene kezdeni mindent, mintha újszülött lenne és csak cicit kapna, de mivel kb 600g tápszert kap már átlagban naponta, így csak pótlással lehetne szép lassan átállítani, mindezt úgy, hogy az eddig kapott tápszert 8 részre osztom és szondával kapja, miközben cicin van. Azt mondta, szerinte így 2 hét alatt vissza lehetne állítani, de készüljek fel, hogy nagyon, nagyon, nagyon nehéz lesz. Totál kétségbeestem, még pityeregtem is :( , hogy eltelt 6, számunkra nehéz hét és az eddig kidolgozott rendszer, az eddig lelkileg feldolgozott dolgokat, hogyan fogom újra átvészelni. Már épp kezdtem jól lenni és most indul minden elölről, ráadásul nem is biztos, hogy sikerül. Azért is sírtam, mert magamat sajnáltam és azért is, mert borzasztóan éreztem magam attól, hogy a saját érdekeimet nézem és nem a gyerekét. Látta rajtam a doktornő, meg a könnyeimen, hogy valami nagy baj van, így ezeket az érzéseket el is mondtam a neki. Azonnal mondta, hogy ilyeneket ne gondoljak magamról. Ő először vázolta az alap dolgot, most beszéljünk arról, hogy mit lehet megvalósítani, mi fér bele az eddigi rendszerbe, az életünkbe. Ha én nem leszek jól, akkor a baba sem. Mondtam neki azt is, hogy én szeretem ha rendszer van körülöttem, szeretem tudni, hogy mi után mi jön stb, de így borul minden és ez megrémiszt, sőt totál kétségbe ejt. Mondta azt is, hogy ennyi várakozás és IVF után Gellért egy csoda, nagyon édes, aranyos és tündéri és ráadásul gyönyörűen fejlődik, szóval innen már mindegy mi lesz, úgy lesz a jó és az már csak bónusz lenne, ha sikerülne visszaállítani, de értsem meg, hogy ő erre esküdött fel és neki az a célja, hogy szoptatva legyenek a babák, ennek pedig ez lenne a módja. Még mosolygott is miközben ezeket mondta :) Aztán vázolta az egyéb lehetőséget, így abban maradtunk, hogy 1 hétig megpróbáljuk, hogy minden marad úgy mint most, de cumi helyett, cicit kap szondával (6-os etetőszonda), aztán meglátjuk. Mivel 10 évvel ezelőtt volt egy mell műtétem, még az is lehet, hogy ezért nem fog sikerülni több tejet produkálni, de így legalább kíméletesebben megpróbáljuk. 1,5 órát voltunk bent, bár szerintem csak 1 órát szánt ránk, de nem siettetett és teljesen odavolt Gellérttől, hogy milyen édesen gagyarászik és mosolyog, szóval szimpi volt :)
Most aztán mondhat rám bárki bármit, hogy milyen anya vagyok, de ha az 1 hét alatt nem lesz változás, akkor nem fogom tudni megvalósítani a teljes átállást. Sajnálom, de képtelen vagyok rá. Ez van.
Ezek az én határaim.