14.02.14. (+1 kép)

Mint korábban írtam, mindenféle előírás miatt, már 02.13-án be kellett menni a kórházba, reggel 11-kor kellett jelentkezni. Szülésznő nagyon rendes volt, mert azonnal intézte a befektetésem papírjait, le is vette gyorsan a vért, hogy minden a lehető leghamarabb meglegyen, elküldött  uh-ra, oda is szólt, hogy kint ülünk a folyosón. Ott csak ráncolta a dokinéni a homlokát, mondogatta a méreteket, mondta, hogy nagyon magasan van a feje, és kb 4000g-ra saccolta. B látta rajtam, hogy valami nem stimmel, mikor kijöttem uh-ról, mondom neki, hogy 4kg a gyerek :) ő is csak hüledezett :) Mindennel végeztünk és a szülészet előtt még kb 13 órakor is a folyosón ültünk, de aztán végre elhelyeztek egy 2 ágyas szobában és B. hazament, majd később visszajött látogatni :) Még aznap volt NST (szokásosan minden ok), megvizsgált egy doktornő (szokás szerint méhszáj zárt, gyerek feje hiába lefelé, mégis magasan fent). Minden doki minden dokival egyeztetett és abban maradtak, hogy reggel NST, aztán méhszáj érlelés, aztán meglátjuk, mert elvileg 1 óra múlva újra megnéztek volna, aztán talán 4 óra múlva, már nem emlékszem :) Aztán szombatra pihit terveztek és vasárnapra indítást.
2014.02.14-én reggel 6-ra kellett NST-re menni. Odamentem, elküldtek, hogy majd fél óra múlva nézzek vissza, mert minden gép foglalt. Fél 7-kor ismét jelentkeztem, az egyik szülőszobában rámtették a ketyerét, majd 10 perc után jöttek, hogy bocsi, menjek át a másik szobába, mert ez a gép nem mutat valamit, amire nekik szükségük van. Átcuccoltam, gép újra fel. Bejött egy hölgy, kérdezgetett. Első baba? Kisfiú, vagy kislány? Hány éves vagyok? És most jött a tuti kérdés!!!! Későn jött a szerelem? MIVAN? Köpni nyelni nem tudtam. Mondom neki, hogy 8 év kemény munkája van ebben a gyerekben és 7 inszem és 5 lombik, mire sűrű elnézéstbe kezdett, hogy ne haragudjak, erre nem is gondolt! Érdekes, hogy egy szülészeten ilyenre nem gondol! Ráadásul nem volt a hölgy fiatal! Sebaj, túllendültem rajta. Jött egy dokinéni (ha minden igaz, ő valamilyen főorvos volt, legalább is ez rémlett). Menjek megvizsgál, addig hozzák az érlelő bogyókat. Ugyanazokat hallottam, mint eddig. Méhszáj totál zárt, baba feje...... Beértek a golyókkal, majd közölte a nővérrel, hogy vigye el, és hogy felejtős a dolog, és ő nem szokott ilyet mondani, de semmi értelme érlelgetni, valószínűleg fájásaim se lennének, úgyhogy császár lesz. Mondtam, hogy sejtettem én ezt, kérdeztem mikor, azt mondta most. MOST? Ekkor kb 1/2 8 lehetett. Mivel nem mondtak mást, kicsit még tébláboltam a folyosón. Jött egy hölgy, kérdeztem tőle, hogy most mondták, hogy mindjárt császárom lesz, de akkor én most mit csináljak? Mondta, hogy menjek vissza a szobámba, hívják a dokinénimet, még vele is egyeztetnek, aztán szólnak. Kérdeztem tőle, hogy szerinte nem mehetnék-e addig át egyágyas szobába, megnézte a gépet, mondta, hogy a 6-os szabad, menjek és szóljak a nővérpultnál, hogy átköltöznék. Visszafelé menet a szobámba, összefutottam a pultnál a saját dokinénimmel. Mondom neki, hogy tsóóókolom, az a döntés született, hogy császár lesz. Egyből mondta, hogy ő sem akarta mondani, de szinte tudta, hogy ez lesz. NAJA! Mondta, hogy még megy és egyeztet, hívja a szülésznőt is. Mivel nem tudtam, hogy mikorra hívjam B-t, inkább rácsörögtem a szülésznőre, hogy szerinte hogy legyen, azt mondta, hogy ő indul, B is induljon. B-t hívtam, hogy mi lesz és ezerrel próbáltam nyugtatni, hogy ez most váratlan, de higgye el, hogy mindenkinek így lesz a legjobb. Próbáltam viccelődni, hogy Valentin napon születni nem semmi, tényleg szerelemgyerekünk van :) Mondogatta, hogy tudja, hogy minden ok lesz! Épp úton volt a Tecsóba, aztán már fordult is vissza. Összepakoltam és jöttek szólni, mikor az 1 ágyas elkészült. Átsegítették a cuccaimat, ott néhány dolgot kipakoltam, amiről úgy gondoltam kellhet. B megérkezett, mondta neki a szülésznő, hogy öltözzön át, aztán jött, mikor menni kellett. Kicsit még ültünk a műtő előtt a folyosón, azon kis fa padon, ami olyan feeling volt, mint az általánosban a tornaórán. Érdekesen nem voltam izgatott, talán B miatt, mert nagyon aggódtam érte, hogy ne aggódja túl magát. A dokinénire kicsit még várni kellett. Fél 11-kor besétáltam, ott pucérra vetkőztem. Felsegítettek arra a pici műtővalamire. Ágynak nem is nevezném, tényleg nagyon apró volt. Mértek vérnyomást, majd dőljek előre, jött az érzéstelenítő, amit nem is igazán éreztem, de megköszönték, hogy nem ugrottam el, mikor beadták :) aztán jött a gerinc mellé az érzéstelenítő, majd végigfutott a meleg, ahogy mondták, aztán már nem is éreztem a lábam, mikor felfektettek. Jött a paraván és a dokik is megérkeztek, aztán csak egy-két dolgot hallottam. Mondta a dokinénim, hogy felhelyezi a katétert. Azt is hallottam, mikor mondták, hogy jön a víz, meg hogy valakit leszúrtak, mert valamivel spórolt :) Azt mondták neki, hogy nem lehet azzal a valamivel spórolni, mikor ennyire áll a burok :) Aztán mondogatták, hogy "hű de szép nagy", meg olyanokat, hogy "hű de hosszú"... aztán 10:54-kor megszületett Gellért :) Megmutatták a buksiját, nagyon lila volt, de már nyöszörgött. Olyan volt, mint egy bábszínház :) Csak néztem, mint aki nem tudja mit mutatnak neki. Hihetetlen volt és felfoghatatlan az egész. Aztán elvitték a mellettünk levő helyiségbe, onnantól bal oldalra fordított fejjel léteztem és fürkésztem az üveget, hátha meglátom végre B-t és kezében a kismanót. Hallottam ahogy sír, nagyon erőteljes, gyönyörű hangon. Aztán odajött az ablakhoz a szülésznő és mutatta, hogy minden ok, majd B is feltűnt, ő is mosolygott, aztán nem tudom mennyi idő telt el, végre becsomagolva, B karjaiban feltűnt a kismanó. Ott állt a családom! Utólag mesélte B, hogy ő vághatta el a maradék köldökzsinórt és a kis karszalagját is ő írhatta meg. Kicsit még várni kellett és behozták hozzám, megpuszilgathattam. Nem tudtam mást mondani, csak köszöntem neki és mondogattam, hogy nagyon szép :) Utólag tudom, hogy nem volt 20 perc sem, míg mindent visszatettek a helyére odabent, majd visszatoltak a szobába. B. hozta a töpit. A szobában cicire tették a babát, nagyon ügyesen próbálkozott. Próbáltam odafigyelni, hogy ne emelgessem a fejem, mert mondták, hogy csak jobbra-balra lehet, de persze nem ment, mert folyamatosan a babát figyeltem. Nem tudom meddig volt velünk, kb 1 órát lehetett, majd kicsit elvitték, hogy pihenni tudjak, de persze nem tudtam :) B ott volt velem/velünk végig, csak valamikor este 8 körül ment haza. Nem emlékszem érzésekre így utólag, mert a mostaniak annyira erősek. Még a kórházban túlestem az első síráson, mert nem tudtam jól tartani a karomban, hogy szopizni tudjon, de B csak mondogatta, hogy ügyes vagyok és hogy jól csinálom, legyek türelmesebb, minden jó lesz stb. Kedden engedtek minket haza. Azóta sírdogálok néha, annyira túlcsordult bennem minden. Őrült hormonok. Ha nem a babával vagyok, akkor az összes szeretetem B felé irányul. Hol azért sírtam, mert hihetetlen volt, hogy évekig vártunk és itt van és nem értettem magam, hogy mégis miért fura ez nekem, miért is nem érzek totál eufóriát, aztán meg azért, mert milyen hálás vagyok B-nek, hogy mindig mellettem áll, aztán nem tudom miért, mindenért! Őrült gondolataim voltam, totál megzakkantam. Azóta javult a helyzet, 3. napja már tejem is van, ez nagyon megnyugtat. Már egyre jobban hiszem, hogy ő a miénk és kezdem élvezni is, de két ébredés között azért még néha lebénulok. Úgy éreztem, mintha folyamatos készenlétben kellene lennem, ugrásra készen, pedig nem kell!

Sok megható szüléstörténetet olvastam, olyat is, ami sírásra késztetett, de a miénk nem ilyen. Boldog vagyok, hogy B mégis részt vehetett mindenben amiben csak lehetett még így is, hogy császár lett.
Örülök és hálás vagyok, hogy szépen nyugodtan zajlott minden.