Az utóbbi pár nap meló szempontjából elég húzós volt, de nem is bánom. Nincs időm gondolkodni. A pocimat már éreztem, feszülget kicsit. Már épp aggódni kezdtem, hogy nem érzek semmit :)
A szurik beadásának időpontjára próbálok figyelni, eddig egyszer csúsztam csak meg. Ma is viszem magammal az injekciókat, mert tuti nem érek haza időben. Kicsit érdekes lesz, mert a Gonal ráadásul hűtős cucc, így a délutáni tárgyalásra vinnem kell a hűtőtasakom, illetve be kell kéreckednem a hűtőbe :) Tegnap előtt a fodrász hűtőjét béreltem egy kis időre.
A közeli barátokkal nagyon biztosra megyünk a mostani lombik sikerével kapcsolatban, ráadásul mindenki ikreket vár, de természetesen ott motoszkál valahol egy kis hang a háttérben, valahol a fejemben, amelyik nagyon halkan és remegve azt súgja, hogy ne menjek ennyire biztosra. Volt, hogy legyintettem, hogy ez a szokásos para, volt hogy úgy gondoltam, susogj csak én két lábbal taposlak, volt, hogy szinte jól esett, hogy az agyam egy része még tud reálisan gondolkodni. Természetesen győzni szokott a jobbik, tehát továbbra is bízok, remélek és kitartok a pozitivitás mellett, miközben az a hang most azt sziszegi, hogy az úgy szokott ám lenni, hogy mindenkinek összejön, mert ez a doki mindenkinek tud segíteni, csak nekem nem.
Nincs valakinek egy fej méretű légycsapója?
NYUGI!! :) jó úton haladsz! :)
VálaszTörlés