Hogy én mekkora hülye vagyok

Megnéztünk egy filmet, amit  az előzetese alapján jónak találtunk. Helyes kis filmnek tűnt, Timothy Green különleges élete. Már pár perc múlva rossz érzés fogott el. Arról volt szó, hogy a párnak nem lehet saját gyereke és ki vannak borulva. Nem is tudom mennyi idő telt el, mire ki mertem mondani, hogy ez most nekem kicsit fura, hogy miért most nézzük. Aztán ment a film, kicsit megnyugodtam. A szülők cetlikre írták milyen gyerekük lenne, ha lehetne, majd egy dobozban elásták a kertben, ahonnan kinőtt egy gyermek. A gyereknek levelek nőttek a lábán. Mondtam B-nek, hogy írjunk cetliket, tegyük a hasamra, hogy nekünk onnan legyen. A filmben közben elkezdtek hullani a kisfiú levelei és el kellett mennie, mikor az utolsó is lehullott. A szülők sírtak és hogy én ne B előtt sírjak kimentem a fürdőbe, de alig bírtam visszafojtani a zokogást. Egyszerűen azt éreztem, hogy mi sosem kapjuk meg, hogy vér szerinti gyermekeink szülessenek. Éreztem, hogy nem jó, hogy visszafojtom a sírást, de csak sikerült, közben azonban megszakadt a szívem. Arcot mostam és arra jöttem vissza, hogy megérkezik a kislány, akit örökbefogadnak.
Bár magamba folytottam, talán valamekkora feszültség mégis felszabadult.
Bejöttünk a hálóba, még mindig zaklatottan, B látta rajtam, hogy nem vagyok jól (már a film közben is látta) Kicsit még könnyeztem. Azt mondta, hogy lemaradtam a lényegről, mert mikor a kisfiú elment, írt egy levelet, amiben az volt, hogy a szülők felkészültek arra, hogy szülők legyenek és hogy ne csak a szomorú részekre koncentráljak stb. Szóval megnyugodtam.
Aztán egy sorozatban egy nő rosszul lett és hányt. Mire gondoltam? Igen, arra, hogy biztos terhes!
Na jól van elteszem magam holnapra, mielőtt bekattanok.