Azt mondják, hogy mindenkinek a saját baja a legnagyobb, de azért nem árt néha körülnézni. Mikor azt hallom vagy olvasom, hogy megfogan egy baba és x hetesen elmegy (ami nem ugyan az, mint mikor nekem a kis pötty nem fejlődött tovább 5-6 hetesen), akkor összeszorul a szívem és őszintén úgy gondolom, hogy nem akarom átélni, mert elég nekem mindaz, amin a 7 év alatt átmentem, de mégis átélem és könnybe lábad a szemem. Az inszemek és lombikok eredményére várni, hinni, bízni és aztán csalódni nagy lelki megterhelés, de már nem emlékszem az érzésre, viszont bemenni egy kórházba, felfeküdni egy műtőasztalra, hogy így érjen véget...azt gondolom az borzasztó lehet. Van erre gyógymód, lehet ezen a fájdalmon enyhíteni?
Furcsa közösség a miénk, azoké, akik babáért küzdenek. Van, hogy nem is ismerjük egymást, de bárki történetébe belelátva, máris úgy érezzük, hogy mégis ismerjük és megértjük. Tudjuk mit érez, hiszen éreztük mi is, vagy legalább is átérezzük azt, tudjuk mire gondol, hiszen gondoltunk már rá mi is, mint mikor hírt kapunk egy ismerősről, esetleg barátról, rokonról, hogy terhes és kicsit szégyenkezünk az érzéseink miatt, de nem értjük, hogy neki hogy sikerülhet és nekünk miért nem! Keressük, kutatjuk mi lehet az, amit még nem próbáltunk, amit még nem tettünk meg a cél érdekében és lehet nem tudják az ismerőseink, rokonaink se, de kipróbálunk ezt-azt, ami azért mosolyt csal a saját arcunkra is :) mert hinni akarjuk, hogy segít! Szeretném már közzétenni, hogy nekünk melyik módszer jött be, hátha másnak is bejön :) legyen ez akár az a piros bugyi ;) ! Néha úgy érzem szeretném megölelni azt a lányt vagy épp erőt adni annak, aki borzasztó dolgokon megy át, vagy csak épp le van törve és nem hiszi, hogy van még tovább mert tudom miért küzd, tudom mit szeretne. Kívánom a legjobbakat mindazoknak akiket ismeretlenül is ismerek és csak remélni tudom, hogy mindenkinek eljön a maga csodája és azt is, hogy kevésbé nehéz úton juthat el odáig.
Szeretném nagyon, ha az együttérzés is segíthetne, ha másban nem is, kicsit enyhíteni mindenkinek a saját maga legnagyobb problémáján.
...ha nem írnám ide, nem is én lennék, szóval...
Hajrá Szabó néni!
Köszönöm, Popi! Gyere, menjünk tovább!
VálaszTörlésMenjünk :)
VálaszTörlésBár én így ismeretlenül olvaslak, de minden szavadat megértem és átéltem. Tudom, hogy minden szavad és mondatod milyen érzést és küzdelmet rejt.
VálaszTörlésDe Mi akik tudjuk ezt, és átéltük felemelt fejjel megyünk előre a kijelölt úton hegynek fel és hegynek le és folyton folyvást keressük a fényt az alagút végén, ami meghozza számunkra a várva várt sikert.
Így ismeretlen ismerősként is kívánom Neked és Mindenkinek, aki olvassa és érti is ezeket a sorokat, hogy minél előbb megleljük a fényt az alagút végén.