Rettegek

Megzuhantam, pedig már egész jól összeszedtem magam az új évre.
Tegnap egy nagyon kedves ismerősöm, aki fiatalabb mint én és most készül az első inszemre, azt mondta, hogy ha most nem sikerül, akkor neki ennyi volt, mert neki elege van. Korábban lett volna az inszem, de szegényt túlstimulálták, így csúsztatnia kellett. Azt mondta, hogy nincs más megoldás, el kell engedni a témát.
Én valamit nagyon rosszul csinálok!? 7 éve küzdök, kutatom, hogy mi lehet a gond, keresem a megoldást, hogy kisbabánk szülessen, ő pedig tudja a megoldást, simán elengedi a témát. Rettegés fogott el. Lehet, hogy mégsem fogom tudni elengedni, hiszen 7 éve nem sikerül! Valaki mondja meg hogy kell búcsút venni a gondolattól, hogyan kell elfelejteni, hogy a kisszobában hová terveztük a kiságyat, hogyan kell a rokonaim gyerekeivel úgy foglalkozni, hogy tudom, nekünk sosem adatik majd meg, hogy úgy nézzenek ránk, úgy bújjanak hozzánk, ahogy a szüleikhez. Eddig mindig sikerült őszintén örülni, ha valaki a környezetemben babás lett, de most rettegek, hogy a következő ilyen hír fájni fog. Tudom az eszemmel, de nem tudom a szívemmel ezt irányítani. Mondhatnám vagányan, hogy pont lesz@rom, akkor nem lesz gyerek és berendezkedünk egy más fajta életre, de hát az a kisszoba, az mindig ott lesz. Hiába kaparom össze magam és értetem meg magammal, hogy nincs ráhatásom a dolgokra, hogy talán tényleg megtettem már mindent, amit lehet, mégsem megy az, hogy holnaptól befejeztem.
Nem gondolom, hogy görcsölnék a témán, de az az igazság, hogy ott motoszkál a fejemben a gondolat minden ciklus végén, hogy talán most...