A másik

Az utóbbi időben sokat gondolkodom a terhességemen. Mit miért csinálok, vagy nem csinálok, mit miért érzek, vagy épp nem érzek. Előfordult már például több reggel, hogy úgy ébredtem, hogy elfelejtettem, hogy terhes vagyok. Ez egyébként nap közben is előfordul. Van, hogy nem figyelek és behúzom magam az asztalhoz, illetve csak húznám, mert ott a hasam és mégsem megy. Úgy gondoltam, hogy majd sokat fogok tornázni, de jógán is csak 2x voltam, aztán beszereztem kismama tornát is, hogy majd otthon csinálom, de még elő sem vettem. Úgy képzeltem, hogy teljesen átszellemült kismama leszek, csupa pillangós rózsaszínes lesz minden és a föld fölött járás lesz 10 centivel, ezzel szemben ez nincs meg, csak nagyon ritkán. Azt hittem, ha a baba megmozdul, akkor ez fellángol, de nem lángolt fel. Nem értem mi lehet a gond, talán valami fajta félelem van bennem? Nem hiszem el? Pedig itt van a pocakban és mozog! Ez már nem múlik el! Azt már sikerült megfogalmaznom, hogy miért is viselkedek úgy néha, mintha nem érdekelne a terhesség. Nagyon sokat vártunk, nagyon nehezen jött össze, nagyon sok mindenen mentünk keresztül és bár csodababánk lesz, valahogy mégis nagyon szeretném teljesen természetesnek és normálisnak felfogni ezt, így átestem a túloldalra. Annyira természetes és annyira normális ez az egész, hogy nem is kell vele túl sokat foglalkozni.
Mikor is ez végre összeállt a fejemben és már épp haragudni is kezdtem magamra, hogy lehetek ilyen rossz ember, történt valami. Ez a valami tegnap éjszaka történt. Ébren agyaltam, hogy mi baj lehet velem, mikor is egyszer csak eszembe jutott a másik kis pöttyünk, amit beültettek. Felidéztem a csalódottságomat, mert elfelejtettünk képet kérni a pöttyeinkről, mikor a beültetés előtt megmutatták őket egy monitoron. B. mondta, hogy nem baj, mert úgysem tudnánk megmondani melyikük is születhetett meg. Volt 1 erősebb és 1 gyengébb pötyike. A doktorbácsi korábban valami olyasmiket mondott, hogy ezek az embriók segítik egymást a táptalajban. Hol az erősebb adja át az energiáját a gyengébbnek, hol a gyengébb adja oda mindenét az esélyes erősebbnek, hogy az élhessen, megszülethessen. Úgy éreztem, hogy ez nem csak a táptalajban van így, hanem a beültetés után is! Vajon mi történhetett nálam odabent? Ki segített kinek? Hová lett a másik? Mi történt vele? Elöntött egy fura érzés, és szinte láttam magam előtt, ahogy az egyik pöttyünk feláldozva magát, átadva minden energiáját segíti a másikat. Valahogy úgy képzeltem, hogy még hozzá is ért, szinte megsimogatva őt, jó utat kívánva neki az élethez.
Ez az egész azért fura, mert egyszer jártam családállításon és ott kiderült, hogy volt ikertestvérem anyu pocakjában, csak hát mikor én születtem, uh nem igazán volt, így nem tudtak róla. Akkor az nagyon megérintett engem, de hirtelen sok minden értelmet nyert. Miért is van sok dologból mindig 2 körülöttem, miért veszek 2 dolgot 1 helyett, mintha valakinek még lennie kellene mellettem, akinek mindenből jár annyi, mint nekem. Vajon az én kisfiam is ilyen lesz? Marad-e emléke a másik pöttyről, aki segítette őt?
Gondolom, hogy az elfogyasztott, nem diétás kókusz bombák hatására, kisfiam egész este, éjszaka nagyon aktív volt, ficergett, mutatta magát kívülről is. Szóval mindezek után kicsit másként kezdtem érezni magam, hasamon a kezemmel. Hálát éreztem, kis szomorúsággal fűszerezve, de sikerült elfogadni, megérteni, hogy ennek így kellett lennie. Nincs már bennem hiányérzet, hogy még éreznem kellene valamit, még hiányzik a képből valami, mert nem hiányzik semmi, nem kell mindig több annál, mint ami van. Mi ezt a csodálatos kisfiút kaptuk és nem természetes, inkább csodálatos minden ami történik velünk.
Szeretettel gondolok a másik pöttyünkre. Ő maga volt a szeretet, az odaadás. Most már minden rendben lesz!