Azt hittem, hogy már nem jön elő, azt hittem, hogy az új tervek majd tovább segítenek, de sajnos csak utolért a sikertelenség fájdalma. Szombaton megjött, nagyon fájt a hasam, aztán vasárnap hajnalban is be kellett venni bogyót, hogy ne fájjon. Még ma is érzem a pocakom és úgy látszik ezzel a fájdalommal felerősödött a veszteség érzete is. Sírhatnékom van és begubózhatnékom. Botrány kedvetlen képet vágok a munkahelyemen, a főnököm pedig aggódik, hogy valami bajom van. Ő a barátom is, így megosztottam vele, hogy mit érzek. Mindketten sajnáljuk. Ráadásul múlt héten meghalt a nagypapája, szombaton volt a temetés, amin rá és a családjára való tekintettel részt vettem. Valahogy megérintett ez az élet vége érzés és a szeretteim lehetséges elvesztése, valamint megint előjött, hogy milyen rohadt régen vágyunk babára és hogy elmentek az évek.
Hátha csak ez a szar idő...
Popi, nekem csak sablonos hozzászólások jutnak az eszembe, de egyszer azt olvastam, hogy néha az embernek meg kell erőltetnie magát és ki kell mondani a klisészerű gondolatait is.
VálaszTörlésSzóval, annyira sajnálom és úgy megértelek. Próbálj valahogy erőt önteni magadba, és gondolj arra, h a pozitív hozzáállás most KÖTELEZŐ!
Köszönöm :)
VálaszTörlésMa már biztos jobb lesz!
Ez is klisé, de a gyász az élet része, és igenis muszáj gyászolni, hogy tovább tudj lépni, és a jövőre tudj koncentrálin. ROsszabb, ha magunkba zárjuk. Úgyhogy engedd ki, és aztán koncentrálj a jövőre! Ölellek.
VálaszTörlésKöszi Audrey! Nehéz ki és elengedni ezt a veszteséget, de a jövő héten már nőgyógyászhoz megyek, akkor már történni fog valami. Remélem így szépen lassan és észrevétlenül továbblépek.
VálaszTörléshajrá, csak így tovább. A tervezés áldásos módon leköti az embert :)
VálaszTörlés