Szontyoli

Mostanság a szontyoliság jellemez. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ha van feladat pl. munkahelyen, vagy otthon, akkor nagyjából rendben vagyok, de reggel, mikor felkelek, nincs sok kedvem melóba menni, mert tudom, hogy többre vágynék (vagy már ellustultam és unatkozom), majd arra gondolok, hogy mikor is tudnék már hazamenni, ahol legfőképpen nem szeretnék semmit sem csinálni, csak feküdni, aludni vagy olvasni. Tegnap erőt vettem magamon és befejeztem egy gyöngyös karkötőt. Az is baj, hogy nagyon ritkán fűzök mostanában és elhanyagoltam a gyöngyös blogomat is (ha jól emlékszem egy fűzött mikulás volt az utolsó kép) pedig sok minden készült, de vagy nem fotóztam le és már gazdája van, vagy van róla fotó, de még nem töltöttem föl. Pedig sokáig világos van és jó az idő is, de engem valahogy mégsem dob fel semmi. 3 hét múlva szabira megyünk és én le szerettem volna kicsit fogyni, hogy beleférjek a fürdőrucimba, de nem tettem érte semmit :( viszont azon meg ki vagyok akadva, hogy nem jön rám semmim. Nem vagyok valami igazságos, mert még annyi erőm sincs, hogy megtagadjam magamtól a csokit erre a 3 hétre. Terveztem, hogy legalább erről leállok, de nem ment. Fáradtnak érzem magam, pedig nem is csinálok semmit, de hetek óta ásítozom a semmin. A semmittevés tudom fárasztóbb, mintha tennék is dolgokat, de azért lassan rávehetném magam végre valami értelmesre! Jelenleg a legfontosabb elfoglaltságom nap mint nap számolgatni, hogy mikor is fog megjönni és abból kitotózni, hogy a szabi elején, közepén vagy végén indul-e az új ciklus. Jó lenne, ha most a lehető legtovább húzná így a szabi végén indulna csak újra! Bár már az érzés megvan, hogy nemsokára megjön. A múlt havi 24 nap kicsit szűkös volt, jó lenne, ha most a hét végéig kihúzná. Szánalmas egy elfoglaltság. A segíts magadon az Isten is....valahogy egyre életszerűbbnek látszik. Senki más nem fogja megoldani az én apróbb-cseprőbb ügyeim, csak én! Családi és házas életem sem valami mozgalma, mert csak döglök a tv előtt, nem sok mosollyal az arcomon, szóval nem vagyok valami szórakoztató, viszont roppant álmos, így alig várom, hogy B-hez bújjak és elaludjak hozzá közel. Szegény férjem, nem tudom hogy bírja! Szoktam én mosolyogni és beszélgetni, de valahogy minden olyan tiszavirág életűnek tűnik. Az idő teszi, vagy a korom, vagy az agyam?
B. gyakran kérdezi, hogy Popika, miért vagy olyan szontyoli, de nem tudom a választ. Legszívesebben bebújnék B. bőre alá, hogy vele lehessek mindig. Talán cél hiányban szenvedek? Cél lehetett volna, hogy lefogyok, de nem tudtam megtenni, nem tudtam korlátozni magam. Megkívántam, megettem. Borzasztó, hogy nincs önuralmam. Azt hiszem fejbe kólinttatom magam valakivel :)
Most mondták a rádióban, hogy ne rinyálj és ne sajnálkozz, szóval valahogy csak összeszedem magam én is, ha nem is ma, akkor talán holnap? :)
Egyéb iránt érzem én, hogy mik azok a dolgok, amik bántanak és ez a sok dolog egyszerűen összegyúródik egy gombóccá bennem, amit nem tudok kiköpni, mert ott van a torkomban, gyomromban, amit csak csokival tudok legyűrni. Ezek közül egyik sem olyan, amin ne tehetném túl magam, nem is mindhez van közöm, de most valahogy mégis minden megakad, megmarad és dolgozik odabent.
Egy érzést keresek, a leszarom, nem érdekel érzést ...hogy jobb legyen.
Nem érdekel, hogy ki-kiről és mit mond, vagy mit hazudozik (bár nekem hazudik, de olyan dolgokról amihez nincs is közöm). Miért vetít mindenki? Miért megbízhatatlan mindenki? Miért néz hülyének mindenki? Ha nem szólok rá valakire, hogy hazudik, akkor az elhiszi, hogy bevettem? Az emberi hülyeség fáj! Az inkorrektség fáj!
Na jól van, akkor most minden konkrétum nélkül kinyafogtam magam, így mehetek tovább várva azt a keresett érzést. Leszarom, nem érdekel..........