Nagyon drukkoltam valakinek lombik ügyben, de most olvastam, hogy nem sikerült :(
Szomorú lettem és kicsit dühös is vagyok, hogy hát mi a jóbánatos lófüléért nem sikerült? Annyira jó lett volna, ha mégis!
Hét végén nálunk jártak a barátaink, akik kisbabával érkeztek. Nagyon helyes és édes ez a baba! Még nagyon mini, mert januárban született, de jó húsban van :)
Egész addig nem is volt gond, míg el nem mentek. Utána kicsit szomorkás lettem.
Érdekes, hogy már egyre rövidebb ideig szomorkodom a saját babátlanságunkon. Átfutott az agyamon, hogy mennyire sajnálom, hogy nincs babánk. Igaziból ilyenkor az ember magát sajnálja, mintha meg lenne fosztva valamitől, amit nagyon szeretne és elérhetetlen, pedig úgy érzi nem tett semmi olyat, ami miatt ez ne valósulhatna meg. Aztán mintha tudomásul vettem volna, hogy ezen most nem tudunk változtatni, el kell fogadni és kész, továbbléptem. Természetesen, ezzel nem azt mondom, hogy máris elfogadtam és túl is vagyok rajta, mert akkor maga lennék a csoda :) . Talán már korábban is írtam, hogy már nem gondolom, hogy a pozitív gondolkodáson múlna a sikeresség, hiszen a múltkor annyira hittem, mint még soha, hogy sikerül és mégsem jött össze, szóval nem szívesen csapom be magam, így a magammal szembeni őszinteség, minthogy beismerem hogy még mindig sz@r és igenis szomorú is vagyok néha, azért sokat segít azon, hogy könnyebben túltegyem magam az egészen.
Nem sajnálom már magunkat annyira, hogy nem vagyunk szülők! A reményt persze nem tudom feladni és amit még meg lehet tenni, azt meg is fogunk tenni, ahogy lehetőségünk lesz rá, de jelenleg az van, hogy nem tehetünk semmit.
Illetve annyit tehetünk, hogy lelkesen együtt vagyunk ;)
Korábban már megbeszéltük B-vel, hogy lombikra még menni kéne! Már nem is számítottam rá, de ma reggel telefonált a párom, végre valahára megérkezett egy kis kintlévőségünk, amire már nagyon régen vártunk, így vissza tudjuk adni az adósságainkat, amit a családtól kaptunk, valamint jöhetne a következő lombik. Naja, de hogy is legyen? Egyik fő gondom, hogy csak május 1-el jár le a próbaidőm a munkahelyemen és csak ezt követően kezdhetünk bele újra (addig nem is szeretném veszélyeztetni a munkahelyem), és valahogy most úgy szeretném a lombikot megoldani, hogy ne tudja senki. Az előző helyemen tudta mindenki és jó volt, mert támogattak, de közben kérdezgettek, hogy mi a helyzet, és az annyira nem volt kellemes, mikor el kellett mondani, hogy nem jött össze! Nem tudom hogy fogom megoldani, hogy hát reggel később érek majd be a melóba, mert vérvétel lesz és UH, és most nem 10 perc a melóhely, hanem kb 1 óra, szóval gáááááz.
Jó ötleteket, megoldásokat írjatok nyugodtan!!!
Azon is elgondolkodtam, hogy milyen nehezen viseltem a 2. lombik sikertelenségét, rosszabb volt, mint az első negatív eredményét feldolgozni, akkor mi lesz, ha a 3. sem sikerül? Ettől azért félek rendesen! Erre kellene valami haditerv!
No de hát ez a május 1. még roppant messze van, szóval addig még sok víz lefolyik majd a Dunán és talán könnycseppek is az arcomon, de az élet már csak ilyen. Mondhatnám, hogy rohadjon meg és totál igazságtalan, de ettől még nem lesz jobb! Higgyetek nekem, próbáltam! :)
Most is van kiért drukkolnom fagyis lombikbaba ügyben, úgyhogy szorítok ++++ és reménykedem, hogy másoknak (is) sikerülhet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése