Nyár, terasz, bóóóldogság :)

Tegnap megjött. Furcsa érzés fogott el. Olyan, mintha most ért volna véget valami. Olyan, mintha a terhességem most és így zárulna le. Nem tudom még megfogalmazni mit is érzek, majd később talán tisztább lesz a kép.

Örömhír (legalább is nekem), hogy azt érzem, végre sikerült belépni az öröm anyukának lenni csoportba. Eddig csak kint álltam a folyosón és a cipőm orrát bámulva szipogtam az egyik sarokban. Aztán mindig történ valami, ami segített közelebb lépni az ajtóhoz, de még mindig lesütött szemmel közelítettem. Belestem többször azon az ajtón és láttam, hogy odabent mindenki mosolyog, boldog és büszke anya, míg én irigykedve, szégyenkezve, könnyekkel a szememben állok odakint. Sok segítséget kaptam, de magamra is büszke lehetek, hogy rátehettem a kezem arra a kilincsre és félelem nélkül benyithattam, beléphettem. Néha nem csak szégyenkeztem, hanem komolyan mérges voltam, hogy én nem vagyok maga az öröm és boldogság. Már nem emlékszem mikor vesztem el először a fiam szemében, nem tudom megmondani mikor szerettem bele a kis golyó fejébe így azt sem tudom mikor történt meg a visszafordíthatatlan, mikor lettem boldog, mikor lettem anya úgy igazán, de kétségtelenül az lettem :)
A tegnapi videókat visszanézve könnyes lett a szemem, látva, hogy milyen ügyes, mennyire sokat változott és hogy fejlődik ez a csöppség. Már majdnem sikerül neki a hátáról az oldalára billenni, majd onnan hasra. Csöppségem 7 kg és 67 cm, de a 68-as rucik karja szűknek bizonyul, úgyhogy hamarabb kell a következő mérethez nyúlni, mint gondoltam :) Már egyre többféle hangot ad ki, néha szó szerint rikoltozik, sikítozik, mikor hason fekve az ágyában nézegeti a fejvédőn lévő macikat nap közben.
Megérkezett végre a jó idő!
Gellérttel kitelepültünk a teraszra. Hinta, járóka, játszószőnyeg, pihenőszék. Élvezzük a kint létet nagyon. A hintában 2x is sikerült 20-30 percet szundítania. Végig ültem mellette és hesegettem mindent, ami csak felé szállt. Ok, a fűzfa szösz hesegetése talán túlzás volt kicsit :)