Győr 3., avagy az én méhem David Copperfield!

A műtét utáni konzultációt azzal kezdte a doki, hogy a méhem neki David Copperfield. Az első reakcióm ijedtség volt, aztán megértettem miért mondja. No de kezdjük az elején! Bocsi, ha hosszú leszek, kicsit megviselt, így le kell írnom részletesen :)
8-ra kellett menni, 8-ra ott voltunk. Ki kellett tölteni pár papírt, feltüntettem a vélt gyógyszerérzékenységem. Történt ugyanis, hogy kisgyermek koromban fel kellett szúrni a könnycsatornáimat. Belecseppentettek valamit a szemembe, ami azonnal belobbant, így a következőket közölték, "Anyuka! Jegyezze meg, a gyerek atropin érzékeny"! B. megkérdezte a pultnál, hogy meddig jöhet velem, amire az volt a válasz, hogy a műtőbe nem lehet bemenni. Tényleg? Minő meglepetés! Köszi a semmit! Valamikor 9 előtt, még fel kellett menni ultrahangra a műtét előtt. Megkérdeztük, az emeletre B. feljöhetett, a váróban várt rám. Ott nem csak a saját dokim jött be a szobába, hanem még valaki, gondoltam azért, mert ő is ott lesz a műtétkor. Nem mutatkozott be, azért köszöntem neki, majd lelkesen belevetették magukat a monitor nézésbe és magyarázásba. Próbáltam megjegyezni  legalább 1 szót, amit hallottam, de nem sikerült, azt viszont éreztem, hogy nagy gond van, mert a hátsó fal ilyen meg olyan és az első fal meg amolyan, szóval gáz az egész és miómám is van, amire ez az új doki is csak legyintett, mint korábban a sajátom, mert aprócska, majd felmerült még valami, ami lehet, hogy csak egy vastag véna, szóval xyz és zyx áll fenn! F@sza, a lényeget levettem, odabent gondok vannak! Ismét megkaptam a kérdést, hogy a sok-sok petesejtemből miért kaptam csak annyit vissza amennyit és hol van a többi!? Mondtam ismét, mint az első találkozáskor, hogy nem tudok ezügyben segíteni!
Fél 9-re volt kiírva a műtét, de csak 9 körül mehettem átöltözni. Úgy rémlik, hogy 9:05 volt, de visszagondolva már nem is tudom hogy volt :)! A mosdóban még eszembe jutott Rita, hogy fogok rá gondolni, de bevallom később lefoglalt a két hölgy a fejem felett! Felvettem a kis hátulkötőst, lábzsákot és kissatyeszt. Meg kell mondanom, egész jól állt :) Mikor kiléptem az előtérbe, már terelgettek is serényen a műtő felé, fel az ágyra. Ahogy felfeküdtem, megláttam a képet a fejem felett. Nagyon aranyosan, egy kisfiú és kislány kép van feltéve, megdöntve úgy, hogy aki felfekszik, azt lássa, ne a fehér plafont :)
Megkérdezte egy hölgy, gondoltam az aneszteziológus, hogy van-e gyógyszerérzékenységem, így elmeséltem a gyerekkori sztorit. Furcsállotta, de nem szólt, bekötötte az infúziót, majd érkezett egy másik hölgy, aki  közölte, hogy ő az aneszteziológus és megkérdezte, hogy van-e gyógyszerérzékenységem. Ismét előadtam a régi sztorit. Ezek ketten megbeszélték a fejem fölött, hogy van ilyen, bár ritka mint a fehér holló és adhatnának mást is, de az lejárt és van még valamilyen anyag, ami meg nekik sosem volt. Majd valami olyasmit mondott az aneszteziológus, hogy akkor szép feladat lesz, vagy valami ilyesmi, szóval nem éreztem nagy nyugalmat, de már lőtték is az altatót, ami meglehetősen kellemetlen volt először, mert köhögtetett. Az anesztes mondta, hogy nyugi ez mellékhatás mindjárt alszom. Így is lett. Az őrzőben ébredtem, kapart kicsit a torkom, kérdezték jól vagyok-e, fáj-e a hasam. Jeleztem, hogy jól vagyok és nem fáj semmim. Mikor először az órára néztem 10:05-volt. Ébredeztem, ébredeztem, de valahogy mindig visszazuhantam, majd erős hányingerre keltem, de nem volt ott senki, akinek szólhattam volna. Fészkelődtem egy kicsit, majd jött egy hölgy, kérdezi hogy vagyok, mondom neki, hogy hányingerem van. Ezt egy tálca átadásával és egy "látom rosszul van, nagyon fehér" mondattal konstatált és megemelte az ágy háttámláját. Öklendeztem, de nem jött semmi. Megpróbáltam visszaaludni, de így a megemelt háttámlával nem volt kényelmes. Meg akartam kérni a hölgyet, hogy tegye ismét vízszintesbe az ágyam, de valamiért mégsem tettem. Kaptam közben az infúzióba valami cuccot, gondolom azért, hogy csillapítsa a hányingert. Egy idő után arra keltem, hogy törölgetik a karom, ahol be volt kötve az infúzió és még azt is láttam, hogy tiszta vér, de aztán nem foglalkoztam vele. Mértek vérnyomást, mondták rendben. Ismét keltem, mondtam, hogy kimennék a mosdóba. Várnom kellett még egy kicsit, mert valaki pont volt a mosdóban és még az infúzióból is volt, de aztán csak szabad lett a mosdó és az infúzió is lecsöpögött, szóval sikerült kimenni. Éreztem még fekve, hogy vérezhettem alulról is, ezt megerősítette a látvány, mikor leszálltam az ágyról. Mondta a hölgy, hogy egészségügyi kaparást (de ronda szó) csinált a doktor úr, ezért vérezhetek kicsit. Mosdó után, már a fotelkába ültettek vissza, volt ott valami limonádé féle, mondták ehetek és ihatok. Köszi, a cuccom a szekrényben, bár nem éreztem, hogy tudnék enni, viszont a limonádéból ittam. Összeragadt tőle a szám, de reméltem jobban leszek, mert a hányinger csak nem tágított. Közölte a másik hölgy, hogy menjek ki, hányjak, mert az jó lesz mindkettőnknek. Nem tudom neki mennyivel könnyítettem volna meg az életét, nekem valószínűleg tényleg jobb lett volna. Mikor még mindig simogattam a gyomrom és gondolom a zöldbe forduló arcszínem is indokolta a következő reakciót...a hölgy felállt az asztalától, odajött hozzám és közölte, hogy menjek ki és hányjak. Mondtam neki, hogy nem vagyok e téren valami ügyes, erre jött a válasz, aki anya lesz az igen is ügyes. Puff neki, ezt nem lehetett megcáfolni egy ilyen helyen. Hiába dugdostam az ujjam, csak nem sikerült, viszont kellőképpen kiöklendeztem magam ahhoz, hogy jobban érezzem magam., így mikor visszamentem, jeleztem, hogy ha lehet, akkor én felöltöznék. Lehetett, de a branült nem akarták kivenni, mondták, hogy előbb menjek fel, beszéljek a dokival, aztán kiveszik. Ekkor talán fél 12 lehetett. B. már az ajtó előtt várt. Mondta, hogy többször érdeklődött, hogy bejöhet-e hozzám, de mire jöhetett volna én már kifelé jöttem. Másokhoz (transzferesekhez) bejöttek a férjek közben. Nem is gondoltam rájuk, csak furcsállottam, hogy miközben én mozgok, a nővérek nagyon tekergetik a derekam körül a lepedőt :) Ezek szerint kábult állapotban nem vagyok valami szemérmes :) Konkrétan mutogatnám a fenekem, de nem hagyták :).
B-vel felmentünk az emeletre, ott ültömben többször majdnem elaludtam. Próbáltam inni és pihenni. Arra jött egy hölgy és valószínűleg még mindig embertelen színem lehetett, mert azonnal megkérdezte hogy jól vagyok-e, majd jött még egyszer ugyan ezzel a kérdéssel és valószínűsítem, hogy lentről ő küldte föl az egyik nővért, aki szintén megkérdezte minden rendben van-e! Minden rendben volt, csak ültünk és vártunk. Kértem B-t, hogy a dokihoz jöjjön be velem és nagyon figyeljen, mert úgy érzem, hogy totál kába vagyok.
Ide most muszáj beillesztenem és elmesélnem valamit. B. hallotta, én csak ott voltam, de nem fogtam fel :)
Míg ott vártunk, egyszer csak odajött a főnővér egy kint váró férfihoz, akinek a felesége épp ultrahangon volt. Megkérdezte tőle, hogy kertes házban lakik-e, igen volt a válasz, majd közölte vele a főnővér, hogy 2 gyerek. B. totál kiakadt, hogy ezt most tényleg így közölték? Még kicsit hümmögtünk ezen, aztán továbbléptünk :)
Bementünk a dokihoz, illetve dokikhoz, mert a korábban látott dokibácsi ismét feltűnt. Mi a saját dokimmal ismét kezet fogtunk, ezt nem értettem, hiszen az UH-nál már megtettük ezt, de sebaj. B. az új dokinak bemutatkozott, gondolom az új doki most csak megmondta a nevét :) Nem emlékszem!
És ahogy kezdtem a bejegyzést, azt mondta a doki, hogy neki az én méhem David Copperfield. Közölte, hogy az ultrahanghoz képest, ahol is ez meg az látszódott, élőben minden a legnagyobb rendben volt. Nyálkahártya ok, első és hátsó fal ok, kimetszettek 2 csíkot, amit elküldtek szövettanra, majd ismét jött a kérdés. Hogy lehet, hogy ennyi petesejtből nem maradt semmi. Nem tágít :) Mondtam, hogy még mindig nem tudom!!!! Annyit tudok mondani, amit korábban is. A 16 illetve 24 sejtekből összesen 6 termékenyült meg, harmadik napra maradt, ami maradt, a többit nem tudták elvinni az 5. napig, vagy már korábban sem maradt belőlük semmi. Édes volt a doki, mert akkora számokban beszélt! Összeadta a 4 lombik összes leszívott petesejtjét és az összes visszaültetettet, így beszélgettünk kb hatvan-hetven valahány sejtről :):)
Doki bácsi belement a szakmába, nem értettem semmit, annyit vettem ki a szavaiból, hogy sok lehetőség van, majd meglátják melyiket kell alkalmazniuk. Kálcium csatorna megnyitása stb stb stb.
Felírták a D3 vitamint, és még valami szurit, amit meg kell hozatni és a következő ciklus 2. napján vérvételre kell menni, mert kezdődik a lombik. Nem hittem a fülemnek. Máris? Azt hittem még lesz az a bizonyos méh biopsziás ciklus is, de gondolom az eü kaparás miatt erre most mégsincs szükség. Szegény B. nem valószínű, hogy így el tud utazni, de nem bánja :) Hazajövet a kocsiban aludtam, hazaérve a kanapén aludtam, felébredtem, ettem, ittam, aludtam. Felébredtem fájt a fejem, aztán elmúlt, aztán erősödött, aztán elmúlt, szóval ki voltam rendesen. Ma még kába vagyok és már csak épp hogy szivárgok odalent, így lassan összeszedem magam és megyek a dolgomra. Kiváltom a vitaminom :) és mivel szabin vagyok, egy kis napozással rá is segítek a D vitamin hiányosságomra, de csak délután :)
Ma reggel B. nagyon édes volt, megkérdezte, hogy akkor mikor leszek terhes? Júniusban? Mondom neki, hogy nem, már májusban! Mondtam neki, hogy januárban szülök, mire megkérdezte, hogy idén már nem? Mondtam, hogy már nem :) Aztán még beszélgettünk kicsit és nagyon jó érzés volt úgy beszélni erről, mintha már tuti lenne :) Valami kapcsán szóba került, hogy mi lesz 9 év múlva, mire közöltem, hogy 9 év múlva én már rég újra dolgozni fogok és az ikrek meg iskolások lesznek!
Nem tudom mitől lettem ilyen bátor :)